
A DK Márki-Zay Péter két pénteki kijelentésére is közleményben reagált. Álláspontjuk szerint Márki-Zay Péter kijelentésével ellentétben a DK nem kereste meg Karácsony Gergelyt, és nem tárgyalt vele visszalépésről. – Azt javasoljuk, hogy az előválasztás szellemiségét megóvva minden szereplő tartózkodjon az igaztalan kijelentésektől, vigyázzunk egymásra! – írta a párt sajtóosztálya.
Egy másik közleményben pedig arra kérik Márki-Zay Pétert, hogy „kérjen bocsánatot azoktól a tisztességes ellenzéki polgároktól, akiket ebben az országban utolsóként lehetne fideszességgel vádolni”. Ezzel a miniszterelnök-jelöltnek arra a kijelentésére reagáltak, amely szerint aki Dobrev Klárára szavaz, az Orbán Viktorra szavaz. A DK szerint Márki-Zay ezzel „több mint 214 ezer olyan embert sértett meg, akik az első fordulóban Dobrev Klárára szavaztak”.