
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint még mindig tragikusan alacsony a koronavírus elleni átoltottság az idősek, különösen a 80 év felettiek körében – mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Varga Zoltán hangsúlyozta, a DK korábban hiába követelte az oltásokra történő regisztráció eltörlését és minden 60 év feletti soron kívüli beoltását, a kormány erre nem volt hajlandó.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a kabinet „győzelmi jelentései” ellenére az idős korosztály mindössze 49 százalékát sikerült beoltani valamelyik vakcina mindkét adagjával, amivel Magyarország „bőven a sereghajtók között kullog” az Európai Unióban.
„Szégyen, amit Orbánék a legidősebbekkel művelnek!” – mondta Varga Zoltán, majd aláhúzta, a DK azt követeli, hogy minél előbb kezdjék meg az idősek gyorsabb átoltását, „mielőtt még a jelenleginél is nagyobb lesz a baj”.
(MTI)