Bár a 2012-ben kezdett hét év után a szolgáltató kérelmére öt évvel hosszabbíthatta volna a Civil Rádió FM 98 frekvenciahasználati jogát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), értesülésünk szerint kedden más döntés született. Ekkor ült össze a Médiahatóság, hogy egyes vidéki frekvenciák után döntsön a Civil Rádiózásért Alapítvány médiaszolgáltatási jogosultságról is. Az NMHH csütörtök reggelig nem írta ki, milyen eredménnyel zárult a megbeszélés, de úgy tudjuk, különböző jogszabály-sértésekre hivatkozva nem engedélyezték a folytatást Magyarország legnagyobb nem profitorientált rádiójának, ahol többek között Fiala János, Marton László Távolodó, Tallér Gábor, Thuróczy Gergely és Tóth Mónika is a műsorkészítők között van.
Értesülésünk szerint miközben a szolgáltató előzetesen azt az információt kapta, hogy a hosszabbításnak nincs akadálya, most már olyanokra hivatkozva határoztak másként, mint hogy sérült bizonyos esetekben a zene-szöveg arány, és hogy a magyar zenék aránya miatt korábban büntetést szabtak ki. Viszont ezek miatt a rádió befizette a büntetést, így elvileg nem képezhették volna alapját egy ilyen médiahatósági döntésnek.
Kerestük csütörtök reggel az NMHH-t azzal kapcsolatban, valóban elkaszálták-e a Civil Rádiót, és ha igen, miért. Először türelmet kértek, és közben azt a tájékoztatást kaptuk egyéb helyről, hogy a döntés mégis kérdésesnek számít. Azonban a Médiahatóság csütörtök kora délután már arról tájékoztatta lapunkat, hogy valóban ez a döntés született. Közben a honlapjukra is kikerült a hír, az NMHH ezt írta: „a körzeti Budapest 98,0 MHz és a helyi Székesfehérvár 99,2 MHz frekvenciákon közösségi jelleggel működő Civil Rádió, illetve Vörösmarty Rádió hét év után lejáró hatósági szerződései ügyében a Médiatanács – tekintettel a szolgáltatók ismételt jogsértéseire, amelyek esetén a médiatörvény kizárja a hosszabbítást – nem újította meg a szolgáltatók médiaszolgáltatási jogosultságát.”