
„A Külső-Pesti Tankerület székháza a rendszerváltás előtt MSZMP-pártház volt. Ott volt a vörös csillag a tetején. Ma este a Fidesz-narancs került a csillag korábbi helyére” – írta Facebook-oldalán Hartaházi Miklós, a 18. kerületi Jobbik elnöke.
A pestszentimrei politikus hozzátette: „a rendszerváltáskor, ’89-ben leszedték innen a vörös csillagot, most pedig egy darus kocsival odatettük a helyére annak a Fidesznek a logóját, amely az utóbbi években elfoglalta az államot”.
Bejegyzésében arra is kitért a politikus, hogy miért pécézték ki ezt a tankerületet: „A Fidesz az utóbbi hetekben innen, a Külső-Pesti Tankerületi Központból vezényelte le annak a hat kerületi tanárnak a Karinthy gimiből való eltávolítását, akiknek egyetlen "bűnük" az volt, hogy szót mertek emelni a közoktatásban uralkodó tarthatatlan állapotok miatt. Az állásukkal, a hivatásukkal fizettek ezek az emberek a közös jövőnkért, a gyermekeinkért.”
Csütörtökön országos pedagógussztrájk volt, amihez rengeteg tanár csatlakozott. A diákok ülősztrájkkal, a szülők pedig krétafeliratokkal fejezték ki szolidaritásukat. A csütörtök reggeli akciókról beszámolónkat itt olvashatja.