
Az iskolák biztonságának védelme érdekében jogosultak lehetnek az oktatási intézmény lezárásának elrendelésére az iskolaőrök „a feltétlenül szükséges mértékben és időtartamban” – vette észre a Magyar Hang a Hivatalos Értesítő csütörtöki számában, amelyben az iskolaőrőkkel kapcsolatban adott ki utasítást az országos rendőrfőkapitány. A lezárásra lehet indok például a személyeket vagy az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése.
A rendőrfőkapitányi utasítás több más kérdést is szabályoz. Ilyen például, hogy az iskolaőrség szakmai tevékenységének irányítását az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főosztály vezetője az Iskolapartnerségi Osztály közreműködésével gyakorolja, de kijelölnek a kapcsolattartásra helyi és megyei koordinátorokat is.
Ha egy iskolában több iskolaőr is van, akkor a helyi koordinátoroknak kötelessége vezető iskolaőrt kijelölni közülük. Ami az őrök munkáját illeti, szolgálatellátásuk során „magántulajdonú mobil rádiótelefon-készüléket magáncélú használat céljából
nem tarthat magánál”. Ugyanakkor a tilalom alól a helyi koordinátor – az érintett indokolt írásbeli kérelmére – írásban felmentést adhat.
Az iskolaőröknek egyébként a napi szolgálati feladatok befejezését követően kötelességük élő szóban vagy telefonon a helyi koordinátor számára tájékoztatást adni az aznap teljesített szolgálatáról, majd „a beszámoltató lapon köteles a beszámoltatását rögzíteni”. Az iskolaőri tevékenységet a helyi koordinátor – az eligazítás és beszámoltatás során végzett ellenőrzéseken felül – szükség esetén, de havonta legalább 4 alkalommal köteles ellenőrizni, míg a megyei koordinátor legalább 3-szor. Ilyenkor még például azt is ellenőrizniük kell, az iskolaőrök a szolgálatra meghatározott öltözéket hordanak-e.
Például szó szerint az alábbi öltözéket írja elő az ORFK utasítás nyáron:
– Iskolaőr sapka;
– Iskolaőr póló („ISKOLAŐR” felirattal);
– Iskolaőr nadrág;
– Iskolaőr derékszíj;
– Iskolaőr bakancs;
– Szolgálati jelvény (számozott);
– Névkitűző;
– Hímzett karjelvény, tépőzáras kivitel
Egyébként az iskolaőröknek lesz átmeneti és téli szettje is, azokhoz is hozzátartozik majd például a bakancs és az „ISKOLAŐR” feliratú viseletek.
Mint a Magyar Hang beszámolt róla, eddig 423 helyen léptek szolgálatba az iskolaőrök, de a lakosság nagy része nem tartja helyesnek, hogy az idei tanévtől bilinccsel, gumibottal, gázspray-vel felszerelt iskolaőrök is fegyelmezhetik a diákokat.