Indítványozta az ügyészség a rendőrgyilkossággal gyanúsított férfi letartóztatását – ezt szombaton délelőtt közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Kiderült az is, hogy a támadót korábban már elítélték erőszakos bűncselekmények miatt.
Mint ismert, a tragédiához vezető eseménysorozat csütörtök késő este vette kezdetét, amikor egy újbudai társasház lakói bejelentést tettek a rendőrségen, miszerint az egyik lakás zárva lévő ajtaját betörte egy férfi kalapáccsal azért, hogy bemenjen, ugyanis „hangokat hallott”. A helyszínre érkező rendőrök közül hárman intézkedés alá vonták a zavartan viselkedő férfit a társasház folyosóján, majd elkezdték megbilincselni. Ekkor a férfi rátámadt az intézkedő rendőrökre, majd ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést. Ennek során az őrjöngő férfi rájuk támadt egy 17 centiméteres pengehosszúságú késsel és mindhármukat megszúrta. A támadás következtében az egyik rendőr a bal combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést. A 29 éves Baumann Pétert szívtájékon érte a szúrás, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.
A sérült rendőrök – rövid üldözés után – támadójukat a helyszín közelében elfogták, miután az egyik járőr előbb egy figyelmeztető lövést adott le, majd lábon lőtte a férfit. A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Az elkövető nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
Azt is közölték, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el. Jelenleg is – garázdaság és testi sértés miatt – felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt áll és egyébként más hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás zajlik ellene. A mostani gyanúsítás, több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, ezért indítványozták a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt.