Június végéig szavazhatnak a budapestiek arról, mire költsön a főváros egymilliárd forintot

Június végéig szavazhatnak a budapestiek arról, mire költsön a főváros egymilliárd forintot

Kerpel-Fronius Gábor (Fotó: Halász Nóra / Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Június végéig lehet szavazni, hogy mely ötletek valósuljanak meg a főváros egymilliárd forintos részvételi költségvetéséből, a résztvevők 53 – körülbelül 3 milliárd forint értékű – fejlesztési projekt közül választhatnak. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes és Le Marietta, a „Nyitott Budapest” társadalmi együttműködési osztály vezetője egy hétfői háttérbeszélgetésen számolt be a részletekről.

Az MTI beszámolója szerint a főpolgármester-helyettes emlékeztetett, a főváros a 2020-as költségvetésben egymilliárd forint különített el, és ez olyan ötletek, fejlesztési célok megvalósítására ad lehetőséget, amelyet a budapestiek jelölnek ki.

A részvételi költségvetést három csoportra osztották: az egyikre félmilliárd forintot biztosítanak, és az ebben szereplő projekteknek egész Budapestet, vagy legalább három kerületet kell érinteniük. Ebben a csoportban két projektet lehet kiválasztani, és ezekre maximum 250-250 millió forintot különítenek el. A másik két csoportba, amelyek keretösszege 250-250 millió forint, szociális, illetve zöld projektek kerülnek. Az egyes projektekre legfeljebb 50 millió forint nyerhető el.

Kerpel-Fronius Gábor közölte: a civilekből álló részvételi költségvetés tanácsa kiválasztotta azokat az ötleteket, amelyekre szavazni lehet.

A voksolásra június 30-ig van lehetőség az otlet.budapest.hu oldalon. Minden szavazó mindhárom előbb említett kategóriában adhat le egy-egy szavazatot. Személyesen szavazni június elsejétől lehet majd a Városháza parkban egy, délutánonként felállított pultnál – mondta el.

Kerpel-Fronius Gábor emlékeztetett, az ötletgazdák nem nyernek pénzt, hanem a kiválasztott projekteket finanszírozzák a részvételi költségvetésből. Minimum 12 projekt nyer majd – közölte.

Le Marietta elmondta, 687 ötlet érkezett a részvételi költségvetéshez, ezek a becslések szerint mintegy 9 milliárd forint értékű fejlesztést képviseltek. Ebből 53 került fel a „szavazólapra”. Sok ötletet azért kellett elutasítani, mert azok nem feleltek meg a formai követelményeknek sem, továbbá sok ötletet hasonló témára vagy helyszínre adtak be, így ezeket összevonták – közölte.

A legtöbb ötlet (282) a zöld Budapest kategóriába érkezett, ezt követték az egész fővárost érintő ötletek (261), de voltak szociális ötletek (144) is. A szavazók által kiválasztott projektek némelyikének a megvalósítása még a nyáron megkezdődhet.

Le Marietta elmondta, sok ötlet érkezett közvécék, közösségi kertek létesítésére, valamint zöldterületek kialakítására, de lehet szavazni közlekedéssel, sporttal és lakhatással összefüggő projektekre is.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

„Ne kelljen újra bizonyítani, ki a jó hazafi” – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom