Kedden délután négy órától tizenhat órán keresztül tárgyaltak az uniós pénzügyminiszterek azokról a pénzügyi lépésekről, amelyek a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíthetnék. Végül nem sikerült megegyezésre jutniuk, a tárgyalások csütörtökön folytatódnak.
Március 26-án az állam- és kormányfők videokonferenciájuk keretében két hetet adtak saját pénzügyminisztereiknek, hogy egy megfelelő csomagot tegyenek le az asztalra, amellyel elkerülhető elsősorban Olaszország és Spanyolország gazdasági összeomlása, illetve biztosítható a gazdaság újraindítása és a nehéz helyzetbe került milliók megsegítése. Már korábban is lehetett tudni, hogy éles ellentét van a gazdagabb északi és a szegényebb déli államok között. Utóbbiak amellett vannak, hogy bocsássanak ki eurókötvényt, viszont elsősorban Hollandia, de mások is azon a véleményen vannak, hogy ez aránytalanul megterhelné gazdaságaikat, amennyiben ki kell fizetniük az olasz vagy spanyol adósságot. Ugyanakkor, ha nincs összehangolt fellépés, akkor az államoknak egyesével a pénzpiacokról kellene pénzt kölcsönözniük, ami szakértők szerint szintén előrevetíti a spanyol és az olasz államcsőd lehetőségét.
– Közel kerültünk egy megállapodás megkötéséhez, de még nem vagyunk ott – foglalta össze a helyzetet Mario Centeno, az eurócsoport elnöke.
Az Európai Unió lemond az orvosi eszközök vámjáról | Magyar HangA miniszterek legalább három kezdeményezésről akartak megállapodni. Az egyik az Európai Bizottság által javasolt ideiglenes munkanélküliségi viszontbiztosítási terv (SURE), amelynek értéke 100 milliárd euró. Ez a pénzeszköz támogatná azokat a programokat, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy csökkentsék a munkaidőt és kompenzálják alkalmazottaik számára az elveszített jövedelmet. A második terv az Európai Beruházási Banktól származik, egy 200 milliárd eurós alapról van szó, amely olcsó kölcsönöket bocsáthat ki a készpénzhiányban szenvedő EU-s vállalatok számára. Végül ott van az euróövezet mentési alapja, az úgynevezett Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), ahonnan bármelyik, a közös valutát használó ország hitelt vehet fel az ország gazdasági teljesítményének 2 százalékáig – bizonyos feltételek mellett.
Az olaszok nagyon szeretnék legalább lehetőségként megtartani az eurókötvényt, ez ellen vannak azonban a hollandok mellett az osztrákok, a finnek és a németek is. A tárgyalások csütörtökön folytatódnak, a megállapodáshoz valamennyi pénzügyminiszter beleegyezése kell, s mindezt utána még jóvá kell hagyniuk az állam- és kormányfőknek is.