Koronavírus: betiltották az alkoholfogyasztást a kollégiumokban
Söröskorsó (Fotó: Pixabay)

Azonnali hatállyal betiltották az alkoholfogyasztást a Szegedi Tudományegyetem kollégiumaiban a koronavírus-járvány miatt – tudta meg a Szegeder.hu.

A lap birtokába jutott Szakál Péter, az SZTE oktatási igazgatójának hétvégén kiküldött levele. E szerint a kollégiumok területén szeszes ital, alkohol fogyasztását azonnali hatállyal megtiltják, és ennek kihirdetésére és betartására a kollégiumok és a Védelmi Iroda munkatársainak segítségét kérik. Az intézkedést megszegő hallgatókkal szemben fegyelmi eljárást kezdeményeznek.

Arról már korábban döntött az egyetem, hogy a kollégiumokba idegenek nem léphetnek be, valamint a beköltöző- és szintbulik is elmaradnak. A hallgatóktól azt kérték, hogy a közös terekben viseljenek maszkot, fokozottan ügyeljenek a higiéniára, és a liftet is egyenként használják. Gyakoribb takarítást és kézfertőtlenítő kihelyezését ígérték.