Kövér László fontosnak tartja, hogy Európa vezetői is felismerjék: a jövő a megújításon is múlik
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a megújult nyíri református templomban tartott hálaadó istentiszteleten, amelyen átadták a megszépült épületet 2022. június 26-án (Fotó: MTI/Vajda János)

Az Országgyűlés elnöke fontosnak tartja, hogy Európa vezetői is felismerjék: a jövő a megújításon is múlik. Az MTI beszámolója szerint Kövér László erről vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, háromszáz lakosú Nyíriben beszélt, ahol háladó istentiszteleten adták át a megújult református templomot. A házelnök azt mondta, keresztény államunk történelme templomépítéssel kezdődött: első királyunk elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot. Minden gyülekezetnek saját temploma lett, a Nyíri környéki, hegyközi táj templomos vidék.

Kövér László úgy fogalmazott: Nyíri lakosai a saját munkájukat is beépítették a falakba, méltó módon állhatnak Isten előtt, e közösség életében az egész ország sorsa tükröződik. Szólt arról is, hogy az ott élők fenntartották templomukat olyan időkben is, amikor sokan rossz szemmel nézték, hogy ha valaki templomba járt. A házelnök közölte: 2010 óta több mint háromezer templom újult meg az országban, és csaknem kétszáz épült, az állam több mint 103 milliárd forinttal támogatta a református egyházat.

Kövér László háborús uszítókról beszélt, szerinte a Soros-féle szervezetek szítják a tüzet
Magyar Hang

Kövér László háborús uszítókról beszélt, szerinte a Soros-féle szervezetek szítják a tüzet

A „perverz balratolódás” miatt aggódó házelnök gyurcsányozott is egy kicsit.

– Itt, Nyíriben az a kérdés, hogy a gyülekezetnek lesz-e ereje további tervei megvalósításához – mondta, hozzátéve: most az a kérdés, hogy országunknak lesz-e elegendő ereje, szövetségese ahhoz, hogy kivédje az előttünk tornyosuló nehézségeket. Kövér László fontosnak nevezte, hogy Európa vezetői is felismerjék azt, amit ez a kis falu felismert és megvalósított: a jövő a megújításon is múlik. Az Országgyűlés elnöke kitért arra is, hogy Magyarországon ezerháromszáz református gyülekezet várja a hívőket. „Isten dicséretére, az embertársak szolgálatára napjainkban úgy kell nemzetet és hazát, egyházat és otthont építeni, hogy tőlünk keletre fegyveres háború dúl, nyugatra ideológiai háború zajlik, a kereszténység kétezer éves, Európa ezer éves értékei kerülnek veszélybe” – hangoztatta.

Az 1787-ben épült templom felújításához az állam 17 millió forintot biztosított, míg a fenntartó egyházkerület 2 millió forintot adott a munkához.

Kövér László: Valójában nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború zajlik
Magyar Hang

Kövér László: Valójában nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború zajlik

Akik ma Európát, a nyugati világot vezetik, „rémséges karikatúrái ennek a generációnak” – mondta. A magyar ellenzék egy részét pedig megdicsérte.