
Megtette első kilométereit az első tram-train szerelvény Hódmezővásárhelyen. Erről Lázár János, a térség erős fideszes embere számolt be a közösségi oldalán. Mint mondta, a szerelvény kétszer 3,5 kilométert ment, és még januárban érkezett Magyarországra.
A jármű futópróbája múlt héten, csütörtökön a Szentes-Mindszent-Szentes útvonalon sikeresen lezajlott. A próbák a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalon, valamint a hódmezővásárhelyi és szegedi villamosvonalakon folytatódnak.
A Stadler spanyolországi, valenciai üzemében a második 37 méteres, dízel-villamos tram-train szerelvény rakodása is zajlik. Ez az MTI híre alapján március 16-án érkezik majd meg Magyarországra, a Szentesi Motorgarázsba. Az első három tram-train szeptember végén állhat forgalomba Hódmezővásárhely és Szeged között.
Mint írták, a 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyílt vonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd.
Többször drágult az elmúlt években
A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négykilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak.
Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója korábban azt közölte, a járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc, a Citylink járműcsaládhoz tartozó hibrid szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót. A megrendelés értéke 76,5 millió euró, mintegy 27,5 milliárd forint. A vonalépítést a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nyerte el 2017-ben, a becsült 22,9 milliárd forint helyett végül 25,6 milliárd forintért kapták meg a munkát.
A traim-train beruházás azonban különböző okok matt az elmúlt években többször is drágult.