Már nem Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója

Már nem Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója

Molnár Zsolt

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már nem Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója. A politikusnak semmilyen párttisztsége nem maradt az egy héttel ezelőtti tisztújító kongresszus után. Az új pártigazgató Ács Andrea lett, aki az MSZP honlapja szerint eddig a szocialisták X. kerületi szervezetének volt az ügyvezető alelnöke.

Molnár Zsolt ellen – aki hosszú évek óta a szocialisták egyik legbefolyásosabb politikusának számított – vádat emeltek a nyár folyamán. A vád szerint Molnár Zsolt érintett volt a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos korrupciós bűncselekményekben.

Az MSZP október 19-i  tisztújító kongresszusa előtt Komjáthi Imre a tagságuk felfüggesztésére szólította fel a párt korrupciós ügyekbe keveredett politikusait.