Negyedével több lakást adtak át az első kilenc hónapban, mint tavaly ilyenkor
Fotó: Unsplash/rawpixel

Megtört az elmúlt években fokozódó lakásépítési kedv, amire számítani lehetett egyrészt a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetése, másrészt a koronavírus-járvány visszatartó hatása miatt. Ennek ellenére az átadott lakások száma jelentősen nőtt – olvasható az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amely több mint 6 ezer ingatlanhirdetés alapján azt is bemutatja, hogy november elején mennyiért kínálták a piacon az új lakásokat.

A koronavírus megfertőzte a lakáspiacot is
Hajdú Péter

A koronavírus megfertőzte a lakáspiacot is

A lakásárak jelentősen estek, de még mindig hatvan százalékkal magasabbak, mint öt évvel ezelőtt.

Az első három negyedévben mintegy 13 ezer lakás épült, ami 25 százalékos növekedést jelent a múlt év hasonló időszakához képest. – A lakások számának emelkedésében több tényező is szerepet játszott. Egyrészt sok, a korábbi években megindított lakásépítés csak az idén fejeződött be, másrészt az is hozzájárult a növekedéshez, hogy az idén átadott lakóingatlanokra még nem vonatkoznak a 2021-től érvényes szigorúbb energetikai követelmények, ezért sok beruházó még idén igyekezett befejezni az építkezést. Ellenkező esetben ugyanis a szigorúbb előírások költségesebbé teszik a beruházást, és nehezebb értékesíteni az ennek következtében drágább lakásokat. Az is igaz azonban, hogy az új energetikai követelmények miatt a jövő évtől környezetbarátabb, alacsonyabb kibocsátású lakások épülhetnek – értékelte a folyamatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, aki arról is beszélt, hogy a friss adatokból látszik, elsősorban a vidéki lakásátadásoknak köszönhető a növekedés.

Stadionok árából bérlakások?
Várkonyi András

Stadionok árából bérlakások?

Nem igen akad bárki, aki ma azt vitatná, hogy Magyarországon hiány van olcsó, de korszerű bérlakásokból.

Az országrészek közötti különbségeket jól mutatja, hogy amíg Budapesten 4,1 százalékkal, 2420-ra csökkent az átadott lakások száma, addig a megyei jogú városokban, a kisebb vidéki városokban és a községekben 19-48 százalékos növekedés következett be. Balogh László szerint idén akár 22 ezer új lakás is elkészülhet. Az ingatlan.com kínálati piaci adatai szerint október végén az eladásra hirdetett új lakások esetében a medián négyzetméterár 880 ezer forint volt. Debrecenben ez az érték 624 ezer forintot tett ki, Győrben 494 ezer forintnál tartottak az árak, Kecskeméten pedig a négyzetméterárak mediánja 623 ezer forintra rúgott. (A medián négyzetméterár azt jelenti, hogy meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták az eladók.)

A kormány minden eddiginél többet költ lakáscélokra, de nem a rászorulók kapnak segítséget
Magyar Hang

A kormány minden eddiginél többet költ lakáscélokra, de nem a rászorulók kapnak segítséget

A lakhatási szegénység továbbra is a magyar társadalom egyik legkomolyabb problémája, országszerte nagyjából hárommillió embert érint.

Ezzel együtt a lakásépítési kedv jelentősen csökkent. Az első háromnegyed évben alig több mint 17 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ami csaknem 40 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ez 2016 óta a leggyengébb kilenchavi eredmény, az utóbbi években ugyanis rendre bőven 20 ezer felett volt a lakásépítési engedélyek száma.

Az biztosnak tűnik, hogy 2021-re a lakásépítési kedv elmozdul a mélypontról, mert jövőre ismét a kedvezményes 5 százalékos áfakulccsal lehet értékesíteni az új lakásokat. Miután az intézkedés lehetővé teszi, hogy a 2022-ben építési engedélyt kapott ingatlanokat még 2026-ban is 5 százalékos áfával lehessen értékesíteni, akár 100 ezer lakás is megépülhet a következő hat évben.