Orbán: Amikor a járványról beszélünk, itt Magyarország leginkább a gratulációkat fogadja
Orbán Viktor Brüsszelben (Fotó: Orbán Viktor / Facebook)

– Brüsszel. Csatára fel! Megvédjük a magyar családokat – erről közölt videót hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a belga fővárosból.

Ebben a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, Palkovics László innovációs miniszterrel közösen érkezett a hétfőn kezdődő uniós csúcsra, illetve hogy Brüsszelben még csak maszkban lehet közlekedni a közterületeken is. – Amikor majd a járványról fogunk beszélni, itt Magyarország leginkább a gratulációkat szokta fogadni – mondta a kormányfő megjegyezve, hogy egész Európában hazánk az első-második helyen van a beoltottságot tekintve. Arra a miniszterelnök már nem tért ki, hogy Magyarországon közel 30 ezer áldozatot követelt a koronavírus, ami miatt egy időben hazánk az egymillió főre eső áldozatok számát tekintve világelső volt.

KSH: Még rosszabbak lesznek az áprilisi halálozási adatok
Magyar Hang

KSH: Még rosszabbak lesznek az áprilisi halálozási adatok

Tavaly a többlethalálozás nagyjából 80 százalékát tette ki a koronavírus-betegség miatti halálozások száma.

Azt viszont elmondta a kormányfő, lesz még szó migrációról, de a legfontosabb téma a környezet- és klímavédelem kérdése lesz. A kormányfő szerint Magyarország az országok azon csoportjába tartozik, amely szerint a klímavédelem költségeit a klímaromboló nagy cégeknek kell megfizetniük, nem abba, amely inkább a családokkal fedezné a költségeket, akikre ez állítása szerint akár húszezer forintos terhet is róhatna havonta. – A csata elején vagyunk, remélem Magyarországnak végül sikerül érvényesítenie az érdekeit – mondta zárásként.

Ugyanakkor úgy tűnik, legalább egy olyan téma egészen biztosan napirenden lesz, amiről a kormányfő nem számolt be: még hozzá a fehéroroszok által leszállása kényszerített Ryanair-gép ügye, erről itt írtunk részletesebben.

Már hétfőn szankcionálhatja az EU a fehéroroszokat a gépeltérítés miatt
Magyar Hang

Már hétfőn szankcionálhatja az EU a fehéroroszokat a gépeltérítés miatt

Közben az Európai Unió bekérette Fehéroroszország nagykövetét is a Ryanair járatának földre kényszerítése miatt.