
Tízből legalább nyolc ellenzéki szavazó úgy véli: az ellenzéki polgármesterek – vagy legalábbis jelentős többségük – jól vezetik a településüket. A Fidesz–KDNP-szimpatizánsok csaknem harmada is így látja – derült ki a Publicus Intézet a Népszava megbízásából készített júniusi felmérésből.
Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc a két legismertebb politikus Magyarországon (98 és 95 százalékkal), a két legkedveltebb pedig a miniszterelnök, valamint Karácsony Gergely főpolgármester, előbbinek 55, utóbbinak 50 százalékos a népszerűségi indexe. Őket Márki-Zay Péter követi 48 százalékkal (46 százalékos ismertség mellett).
Az ellenzéki szavazók szívesen látnának új arcokat az országos politikában, és leginkább az ellenzéki vezetésű települések polgármestereit tartják alkalmasnak a kormánykritikus oldal új vezetőinek. Az összes megkérdezett 46 százaléka szerint van is arra esély, hogy az önkormányzatokból érkezzenek új, országos politikusok, harmaduk viszont úgy gondolja, ez nem reális – állapítja meg a kutatás.
A biztos szavazó pártválasztók 51 százaléka voksolna a kormánypártokra, 14 százalékuk a DK-t, 11 százalékuk az MSZP-P-t, 9 százalékuk a Momentumot, 7 százalékuk a Jobbikot, 2-2 százalékuk pedig az LMP-t, a Kétfarkú Kutyapártot, valamint a Mi Hazánk Mozgalmat választaná.
A DK-sok 96, az MSZP-Párbeszéd hívei 89, a jobbikosok 88, a momentumosok 82 százaléka szerint közös listával és kormányfő-jelölttel nagyobb esély lenne legyőzni a kormánypártokat. A Fidesz–KDNP szimpatizánsainak 15 százaléka azt mondta, hajlandó lenne egy ilyen listára szavazni.
A megkérdezettek 72 százaléka azt állította, hogy biztosan elmenne voksolni egy most vasárnapi választáson, 11 százalék pedig igen valószínűre ígérte a részvételét. A legaktívabbak a Momentum szimpatizánsai, 82 százalékuk biztosan, 11 százalékuk pedig nagy valószínűséggel az urnákhoz járulna, hasonlóképpen a helyzet a Demokratikus Koalíció táborán belül. A Fidesz–KDNP-nél tízből nyolcan biztosan elmennének. A szavazási hajlandóság a 45-59 év közöttiek, valamint a 60 felettiek között a legnagyobb, egyaránt 78 százalék, a harminc alattiaknak azonban csak alig több mint 50 százalékos.