
– Elfogadhatatlan a Ryanair légitársaság járatának vasárnapi, fehéroroszországi földre kényszerítése – szögezte le Szijjártó Péter kedden Dublinban, üdvözölve az Európai Unió gyors és határozott fellépését az ügyben. A külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte egy polgári forgalomban részt vevő repülőgép földre kényszerítését mindenfajta indok nélkül, főleg úgy, hogy az két európai uniós ország között közlekedett.
– Elfogadhatatlan és visszautasítandó mindaz, amit a belarusz hatóságok tettek – hangsúlyozta, hozzátéve: örül annak, hogy az EU „végre gyorsan, határozottan, kellő eréllyel és egységesen lépett fel ebben a kérdésben”. Örömét fejezte ki amiatt is, hogy gyorsan sikerült megállapodni a válaszintézkedésekről, azokat a magyar kormány teljes egészében támogatta.
Mint lapunk is megírta, vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra szólították fel a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az utasszállítót a fehérorosz légierő egyik vadászgépe kísérte a repülőtérre. A gépen volt Raman Prataszevics ellenzéki újságíró, a Fehéroroszágban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a leszállás után őrizetbe vettek.
Az EU hétfői csúcstalálkozóján döntés született arról, hogy megtiltják a fehérorosz légitársaságok számára az uniós légtér és repülőterek használatát, illetve felszólították az európai légi fuvarozókat, hogy kerüljék el az ország légterét. Emellett újabb szankciók elfogadását kezdeményezték.