Augusztus hatodikára este hat órai kezdettel demonstrációt hirdetett meg a Demokráciát! Jogállamot! Kormányváltást! civil csoport a Kossuth térre. Mint felhívásukban írták, az Orbán-kormány gazdaság- és szociálpolitikája sok társadalmi csoport érdekeit sértette eddig is, a legutóbbi intézkedéseikkel is jelentős érdeksérelmeket okoznak. A rendezvény pártfüggetlen szervezésű volt, de minden ellenzéki szervezetet meghívtak a tüntetésre, amelyen Márki-Zay Péter is felszólalt. Többek között arról beszélt, hogy az összefogáshoz hiteles ellenzék kell, ezen dolgoznak most. Keresztény Zoltán jogász kicsit markánsabban fogalmazott, amikor közölte, hogy nemcsak a kormányt, de az ellenzéket is el kell zavarni a változáshoz. Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a kormány hamarosan ráengedi a lakosságra 800 forintos benzinárat.
Este nyolc órára véget ért a rendezvény, a résztvevők szétszéledtek, lapunk is zárja közvetítését, köszönjük a figyelmüket!
Néhány perccel nyolc óra előtt nagy ováció közepette színpadra lépett Márki-Zay Péter. – Nem vagyunk sokan, kérdés, hogy van-e értelme a demonstrációknak – kezdte beszédét a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke.
A Fidesz hazugságokkal nyerte meg a választást, de kormányozni már nem tud. Az összefogáshoz hiteles ellenzék kell, ezen kell dolgoznunk – mondta Márki-Zay.
Még az ellenzéki pártokat is Fidesz irányítja, amíg ez így van, esély sincs a változásra, mondta a hódmezővásárhelyi polgármester, majd leszögezte: „nem akarunk ezeréves történelmünk legkorruptabb kormánya alatt élni”.
– Amíg olyan ellenzékünk van, amelyik nem akarja leváltani a kormányt, nem lesz változás. Rá kell kényszeríteni az ellenzéket, hogy tegyen valamit. Fogjunk össze, legyenek bátrak – zárta a beszédét Márky-Zay.
– Orbán Viktort és a Fideszt oda kell küldeni, ahová való, a történelem szemétdombjára – mondta a jobbikos Brenner Koloman. – Nem szabad hagynunk, hogy a kormány egymásnak ugrassza a civileket és a tisztességes politikusokat – tette hozzá. A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a kormány hamarosan ráengedi a lakosságra 800 forintos benzinárat.
– A Fidesz rosszabb, mint a kommunisták voltak a nyolcvanas években – zárta beszédét Brenner Koloman.
Este fél nyolc körül lépett a színpadra Dóczi Péter, az Alternatíva Párt elnöke, aki szerint mindannyiunknak politizálni kell, szerveződni, közösségeket építeni. Tudósítónk szerint ekkorra már kissé megfogyatkozott az eddig sem túl népes közönség.
Ugyanakkor a beszédek alatt a színpad mögül rendre felbukkant egy önjelölt műsorvezető, aki folyamatosan beleszólt a beszédekbe, emiatt egy kisebb vita alakult ki, néhány néző elküldte volna őt, amire a hölgy heves káromkodással válaszolt.
– Nem vagyunk túl sokan, de azért így is többen, mint Orbán dallasi beszédén – jegyezte meg a műsorvezető annak kapcsán, hogy az érdeklődés szemlátomást visszafogott.
A program első hivatalos felszólalója Keresztény Zoltán jogász, kommunikációs szakértő volt, aki szerint nemcsak a kormányt, de az ellenzéket is el kell zavarni a változáshoz. – A politikai erőkkel kötött alkuk elveszik tőlünk az európai élet lehetőségét. Ez a nemzeti kommunizmus rendszere, az ellenzéket pedig a hatalom megszerzése érdekli, de ezért még összefogni is képtelenek – fogalmazott.
– Az Orbán-kormány úgy rekvirál itthon, mint az orosz hadsereg Ukrajnában – hangzott el. Beszédét azzal zárta, hogy új korszakot kell kezdeni, nem szavazhatunk a parlamenti pártokra, hanem bizalomra és közéleti cselekvésre van szükség, és magunk mögött kell hagyni a megosztottságot.
Negyed hét környékén elkezdődött a hivatalos program, a demonstráció elején a szervezők közölték, hogy egy civil szervezésben megvalósuló rendezvényről van szó, amelyért nem kapnak semmiféle fizetést. Mintegy 60 civil szervezetet és 10 politikai pártot hívtak meg, közülük néhányan képviseltették magukat. Ezután a konferanszié közölte, hogy ez egy intellektuális fórum, majd üvöltve elkezdte skandálni, hogy „Orbán takarodj!”
Tudósítónk becslése szerint a hatórai kezdésre mintegy 100 ember gyűlt össze a Kossuth téren. Nem volt könnyű dolguk a szervezőknek, erős szél fújt küzdöttek az orkánnal.
A szervezők 17:30-tól hirdették meg a gyülekezőt, a helyszínen lévő munkatársunk beszámolója szerint háromnegyed hatkor néhány tucat tüntető gyűlt össze a Parlament déli oldalánál felállított színpad előtt. Több volt a turista, mint a demonstráló.
Az esemény Facebook-meghívója szerint az első blokkban független szakértők mondanak beszédet, majd a civil szervezetek képviselői következnek, az utolsó blokkban pedig politikusok kapnak felszólalási lehetőséget.
Mint hangsúlyozták, a rendezvény pártfüggetlen szervezésű, ezért minden ellenzéki pártot és szervezetet meghívtak attól függetlenül, hogy ők milyen viszonyban vannak egymással.
A helyszínen aláírásgyűjtést is terveztek közéleti témákban (ilyen például az, hogy a tűzijátékot sokan felesleges pazarlásnak tartják, vagy az EU Ügyészségéhez való csatlakozás ügye.)
A tervek szerint többek között Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Horváth Pál, a Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetségének elnöke, a taxisblokád szervezője, a FreeSZFE, Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Bodnár György, Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke szólalt volna fel, de végül jó páran nem jöttek el a demonstrációra.
Mátki-Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt Facebook-beharangozójában arról írt, hogy kiállnak a katásokért, a tanárokért, a diákokért, az egészségügyi dolgozókért és mindazokért, akiket az Orbán-rendszer nyomorba taszít.
Az elmúlt időszakban a kormány szinte minden hétre tartogatott egy-egy újabb bejelentést valamilyen, a lakosságot érintő megszorításról. Kezdték a kata szigorításával, majd jött a rezsicsökkentés csökkentése, legutóbb pedig a benzinárakhoz nyúltak hozzá. Ezek hatására megszaporodtak a tiltakozó akciók, főleg a fővárosban. Az utóbbi hetekben a katatörvény módosítása ellen tiltakozók tartottak több demonstrációt is. A civilek, szakmai szervezetek mellett ellenzéki pártok is tiltakoztak, így a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is szervezett tüntetést a katatörvény ellen, elfoglalva időnként a Margit hidat vagy az Erzsébet hidat. Az elmúlt hétvégén a Rend-SzerVáltók nevű Facebook-közösség tartott kisebb demonstrációkat a Jászai Mari téren illetve a Margit hídon.