Nem szeretném, ha a háború elérné Magyarországot. Ennek érdekében azt szeretném, hogy az orosz hadseregnek ne legyen lehetősége egyetlen lépést sem tenni Ukrajna belseje felé és a hazám minél előbb felszabaduljon az orosz megszállás alól – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Ukrajna magyarországi nagykövet asszonya. Ljubov Nepopot az orosz-ukrán háború lehetséges kimeneteléről, a Kijev által kért légtérzár és az ukrán haderőnek küldött fegyverutánpótlás jelentőségéről, Magyarország és Ukrajna viszonyáról kérdeztük. (Az ukrajnai magyar nagykövetség ragaszkodott hozzá, hogy az interjút teljes terjedelmében közöljük.)
– Folytatódnak az ukrán és orosz fél közötti tárgyalások, miközben az orosz haderő tovább rakétázza Kijevet. Ennek ellenére Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója biztatónak látja az orosz küldöttség hozzáállását. Valóban elégedettek a technikai szünet miatt félbeszakadt tárgyalási forduló eredményeivel? Mi teljesülhet követeléseik közül – és mi az, amiben az ukrán kormánynak kell majd engednie?
– Az orosz féllel folynak a tárgyalások. A tűzszünet és a háború befejezése, az orosz katonaságnak Ukrajna területéről való kivonása a fő témák. A tárgyalási folyamat rendkívül nehéz, nyilvánvaló elvi különbségek vannak a felek álláspontja között. Ahogy Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke mondta, az orosz álláspontok a tárgyalások során közelednek a realitásokhoz, ám időre van szükség, hogy a végeredmény Ukrajna érdekeit szolgálja. Az Ukrajnát védelmező erőink teremtik meg számunkra ezt az időt. Ami az álláspontunkat illeti – mindig is készek voltunk és most is készek vagyunk párbeszédet folytatni. Elnökünk többször javasolta Putyinnak a személyes találkozót, ezt a javaslatot továbbra is fenntartja. Mi nem akartunk és nem akarunk háborút, de bennünket megtámadtak, tehát védekezni fogunk, nem kapitulálni.
– Továbbra is eltökéltnek és harciasnak érzik Moszkvát – esetleg látnak törésre, bizonytalanságra utaló jeleket az orosz tárgyaló delegáció vagy a Kreml megnyilvánulásaiban?
– Oroszország villámháborúra számított, ám megbukott. A Kreml elhitte saját propagandáját és elindult „felszabadítani” Ukrajnát „az ukrán nacionalistáktól és radikálisoktól”, miközben arra számított, hogy a „felszabadítókat” virágokkal és tapssal fogadják majd. Ám kiderült, hogy Ukrajna lakosai – függetlenül nemzetiségüktől és attól, milyen nyelven beszélnek – békében akarnak élni országukban és készek harcolni a megszállók ellen. És nemcsak a hadsereg, hanem a területvédelmi egységek és az egyszerű polgárok is készek az ellenállásra. Az orosz nyelvű ukránok kitódulnak az utcákra a nemzeti zászlóval, és Ukrajna himnuszát éneklik. A magyar kisebbség képviselői védik a városokat Ukrajna keleti és déli részén, hogy megakadályozzák az orosz előre nyomulást a nyugati régiók, az otthonaik felé. Minden állampolgárunk összefogott az ország megvédése érdekében. Az orosz hadsereg már több embert veszített soraiból, mint a két véres csecsen háború idején összesen. Jelentősek a haditechnikai veszteségei is. Az orosz hadsereg harci szelleme csökken, a mieinkké pedig növekszik.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megmentsünk minden életet és megvédjük országunkat, és hálásak vagyunk partnereinknek, akik fegyverekkel, Oroszország komoly szankciós nyomás alá helyezésével és bármilyen más eszközzel segítenek bennünket. Nem mellékes körülmény, hogy Oroszország épp azokat a városokat bombázza, ahol a legnagyobb arányban élnek orosz nyelvű lakosok. Megdöbbentő módja annak, ahogy Oroszország meg akarja védeni az orosz nyelvűeket – miközben megöli őket. Moszkva talán az Ukrajna orosz nyelvű lakosságát tartja nacionalistáknak és náciknak, s ezért dob rájuk bombát, lövi őket rakétákkal? A bombázások és gyilkosságok egyértelmű válasz adnak mindazoknak, akik továbbra is azt a narratívát közvetítik, hogy amennyiben Ukrajna nagylelkűbb lett volna a kisebbségi jogok biztosítását illetően, úgy lehetséges, hogy a történelem másként alakul. Véleményem szerint ideje, hogy végre szembenézzünk az igazsággal.
– Ön március 4-én még indulatosan, könnyek között bírálta tétlenségéért és oroszbarát megnyilvánulásaiért a magyar kormányt. Orbán Viktor szavaira reagálva azt mondta: „Stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz”. Egy héttel később viszont megköszönte az Ukrajnának küldött magyar vérzsákokat és az egyéb támogatásokat, és azt mondta, szövetségesként tekintenek Magyarországra. Mi változott meg ez alatt az egy hét alatt?
– Nincs itt semmilyen ellentmondás. Március 4-i megszólalásom, amiről említést tett, nemcsak abból az egy mondatból állt, hanem akkor is köszönetet mondtam Magyarországnak és a magyaroknak azért, amit tesznek. És mindannyiszor megköszönök minden támogató lépést és a szolidaritás megnyilvánulását, bízva abban, hogy önök ezt mindannyiszor meghallják. Ám a háború tart. Ameddig Oroszország támad bennünket, rendületlenül ismételgetni fogom, hogy továbbra is szükségünk van az önök további segítségére. Mindig mondtam és most is mondom, hogy népeink közel állnak egymáshoz, országaink pedig szövetségesek. Ezen nem változtat az a tény, hogy önök nem mindig értenek egyet velünk, mi pedig érzékenyen reagálunk az önök egyes megnyilvánulásaira. Mindig azt mondom, hogy nincs család, nincs barátság, ahol ne lennének viták, ám a nézeteltérés és a gyűlölet két külön dolog. Önök sohasem támadnának meg bennünket, ahogy mi sem önöket. Ebben különbözünk Oroszországtól.
Már mondtam ezt, de most megismétlem. Elnökünk is arról beszél, hogy meg kell őriznünk a nyugalmat, hogy kiegyensúlyozottan tudjuk cselekedni. A kulcsszó: cselekedni. Ugyanakkor sohasem fogok egyetérteni azokkal a politikusokkal és szakértőkkel, akik szerint Ukrajnát nem kell támogatni, mivel úgyis veszíteni fog, s a támogatással csak tovább húzódik a konfliktus. Nem értek egyet azokkal, akik azt tanácsolják, hogy egyszerűen adjuk meg magunkat. Ha Magyarországról lenne szó, s ha ilyen tanácsokkal látnák el, vajon elfogadná azokat? Nem tudom megérteni azokat, akik Oroszország Ukrajna elleni, az egész világ szeme előtt zajló aljas háborújának harmadik hetében még mindig azt mondják, hogy ez „szláv válság az ukránok és az oroszok között”, és hitelt adnak annak az orosz narratívának, hogy ez „különleges katonai művelet”, és az ukránok azt megérdemelték. Ha megtámadnak, akkor védekezel, hogy újra béke legyen, vagy megadod magad – ezáltal is béke lesz, csakhogy közben rab leszel. Nem gondolja, hogy a nyugalomnak az ilyesfajta értelmezése a sírba taszít bennünket?
Valóban nem érzékeli még mindig, hogy nemcsak magunkat, hanem egész Európát védjük? Még azután sem, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, Oroszország nem támad meg más országokat, mint ahogy nem támadta meg Ukrajnát sem? És nem rémítik meg a Kreml egyik vezető propagandistája, Vlagyimir Szolovjov szavai, hogy Oroszország nem áll meg Ukrajnában, az csak egy szakasz Oroszország stratégiai védelmének biztosításában? Valóban azt gondolja, hogy ha mi elesünk, Putyin nem fog tovább menni?
Én diplomata vagyok, ám ma Ukrajnában a diplomácia is háborús szabályok szerint működik. Azt szeretném, ha meghallanák a szavaimat, mert ettől nemcsak az én országom, hanem az önök országának jövője is függ. Nem szeretném, ha a háború elérné Magyarországot. Ennek érdekében azt szeretném, hogy az orosz hadseregnek ne legyen lehetősége egyetlen lépést sem tenni Ukrajna belseje felé és a hazám minél előbb felszabaduljon az orosz megszállás alól. Kérem, gondoljon a saját biztonságára ezt a szempontot is mérlegelve.
A légtér lezárása Ukrajna felett ma önöktől függ, mint ahogy az a döntés is önökön múlik, hogy segítenek-e nekünk védekezni. Eközben ne feledkezzünk meg ennek a visszahatásáról sem. Az, hogy az önök égboltja békés maradjon, attól függ, hogy mi képesek vagyunk-e felülkerekedni a támadókon. Ha nem akarnak meghallgatni, mint diplomatát, hallgassanak meg, mint nőt. Önökhöz hasonlóan én sem akarok háborút. Ugyanakkor látom, hogy az orosz anyák nem állítják meg fiaikat, akik országomba jönnek, hogy megöljék a gyermekeinket. Látom az elesett honfitársaimat, látom a lerombolt lakóházakat, iskolákat, kórházakat, templomokat, megtört életeket.
Úgy gondolom, hogy a szankciók logikusak és helyesek azokkal szemben, akik ezt teszik a hazámmal. A büntető intézkedéseknek kellően erősnek kell lenniük ahhoz, hogy Oroszország abbahagyja honfitársaim gyilkolását. Őszintén nem értem azokat az oroszokat, akik szenvednek az Instagram blokkolásától, ugyanakkor elfogadják vagy akár támogatják is Oroszország háborúját és az ukránok meggyilkolását. Mintha párhuzamos világokban élnénk.
– A magyar kormány tett olyan lépéseket, melyeket eddig nem hoztak nyilvánosságra? A humanitárius támogatáson, a menekültek ellátásán és elszállásolásán túl az Orbán-kabinet milyen eszközökkel vagy más módon segíti Ukrajnát? És mivel segíthetné még?
– A humanitárius segítségen és menekültjeink befogadásán kívül – amiért őszintén hálásak vagyunk a kormánynak, valamint a társadalmi szervezeteknek és az önkénteseknek – magyar kormány kész arra, hogy olyan gyerekeket fogadjon be Ukrajnából, akik kórházi gyógykezelésre szorulnak. Jelenleg tárgyalunk arról, hogy sebesült katonáink gyógykezelésében is részt vállalna Magyarország.
Magyarország támogatja az EU mind a négy szankciós csomagját, amelyet február 24-ike, Ukrajna lerohanása óta vezettek be Oroszország ellen. Budapest csatlakozott annak a 8 európai államnak a kezdeményezéséhez, hogy Ukrajna gyorsított eljárásban lehessen az EU tagja. Azt reméljük, hogy Magyarország aktív lobbitevékenységet fog folytatni ennek a tervnek a megvalósítása érdekében. Folyamatosan tájékoztatjuk partnereinket arról, mire van szükségünk. Fegyverek kellenek nekünk, de ugyanígy fontosak a védőfelszerelések is: golyóálló mellények, sisakok, vegyvédelmi eszközök, szállítójárművek, mentőautók, amelyek segítségével a humanitárius folyosókon keresztül az oroszok által bombázott városokból kimenekíthetjük az embereket.
Szükségünk van nem romlandó élelmiszercsomagokra, mobil kórházakra, víztisztító berendezésekre. Ez olyan segítség lenne, ami életeket ment, nem pedig beleránt a háborúba. Gondolkodjanak el ezen. Ezzel együtt rendkívül nagy szükségünk van a további politikai támogatásra, és hogy Oroszországot még súlyosabb szankciók sújtsák. Arra is szükségünk van, hogy a NATO jóváhagyja a légtérzárat Ukrajna felett vagy pedig olyan légvédelmi eszközök biztosítására, amivel ezt magunk megtehetjük. Ez a legfontosabb kérésünk.
– A légtérzár nagyobb védelmet jelentene a légicsapásokkal sanyargatott lakosságnak, ám azzal a kockázattal jár, hogy a katonai szövetség közvetlen harcba keveredik az orosz légierővel. Nem tart attól, hogy a NATO-beavatkozása a III. világháborúhoz vagy egy totális európai háborúhoz vezethet?
– Ha Oroszországot nem állítjuk meg Ukrajnában, tovább fog menni. Légterünk védelme ezért éppen a harmadik világháború megelőzéséhez járulna hozzá. Sokadszor hangsúlyozom: nem kérjük azt, hogy helyettünk harcoljanak. Nem kérjük és nem kértük, hogy a NATO vagy az egyes országok, beleértve Magyarországot is, katonákat küldjenek Ukrajnába. Eddig is egyedül harcoltunk és ez a továbbiakban is így lesz. Ám adjanak nekünk több fegyvert, hogy legyen mivel küzdenünk. Adjanak nekünk légvédelmi eszközöket és repülőgépeket, és mi magunk lezárjuk a légteret országunk felett.
Félni a háborútól – ez természetes ösztön. Ám a félelem nem béníthat meg bennünket. Amikor Oroszország megszállta a Krímet, hiába kértük a világtól, hogy állítsák meg Oroszországot, mert tovább fog menni, senki nem hitt nekünk. Amikor Ukrajna keleti megyéiben az orosz agresszor kirobbantotta a hibrid háborút, mi ismét kongattuk a vészharangot, hogy határozottabb fellépésre van szükség, mert Oroszország nem éri be ennyivel, ám megint csak nem hittek nekünk. Kértük, hogy vezessenek be kemény szankciókat, hogy ne következzen be invázió – nem hallgattak meg bennünket. És most itt vagyunk egy totális háború kellős közepén. Ismét kiáltjuk a világ felé: állítsák meg Oroszországot, amíg meg nem indul önök ellen!
Emlékezzenek a tavaly decemberi orosz követelésre, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997 előtti pozícióiba, ami Magyarországot is érintené. Ez ugyanaz a „demilitarizálás”, aminek ma Moszkva az Ukrajna elleni háborút nevezi, csak a csomagolás más. Tegyék ehhez hozzá Szergej Lavrov és Vlagyimir Szolovjov általam idézett kijelentéseit. Nem is titkolják ellenséges céljaikat egész Európával szemben. Csak az a kérdés, ki lesz az első. És hogy mikor. Higgyenek nekünk végre, hogy azok a szörnyű képek, amiket a szétrombolt ukrán városok és falvak sokaságáról látnak, ne jelentsék Európa számára is a mindennapokat.
– Képesnek látja ön az orosz haderőt a kiterjedt, több állam ellen szimultán folytatott hadviselésre? Ha a NATO erői is harcba lépnek, ön szerint Putyin hajlandó lenne a piros gomb megnyomására?
– Tétlenül várni és azon elmélkedni, hogy képes-e Putyin megnyomni azt a piros gombot, tökéletesen kontraproduktív. Meg kell előzni, hogy ezt a lépést megtehesse. Az egyetlen eszköz, amivel Oroszország befolyásolható, ha megfosztjuk attól a jövedelemtől, amiből finanszírozni tudja a hadigépezetet. Ezzel párhuzamosan pedig jelentősen növelni kell Ukrajna védekezőképességét.
Ljubov Nepop (Forrás: Embassy of Ukraine to Hungary)
– Milyen híreket kapnak az oroszok által elfoglalt csernobili és zaporizzsjai atomerőművekről? Mennyi esélyét látja most annak, hogy az ukrajnai háború újabb nukleáris katasztrófát idézhet elő?
– Mintha olvasna a gondolataimban. Miért lenne szükség a piros gombra, ha elegendő egy „kellő időben” bekövetkező robbanás a megszállók által elfoglalt zaporoizzsjai atomerőműben, amely a legnagyobb ilyen létesítmény Európában. Ennek jóval súlyosabb következményei lennének, mint amit a csernobili atomerőmű okozott annak idején. A következményekre mindannyian emlékezünk.
A napokban a zaporizzsjai atomerőmű 1. blokkja közelében a megszállók lőszereket „semlegesítettek”, egyszerűen szólva felrobbantották azokat. Egyelőre nem tudjuk, hogy a robbanás következtében megváltozott-e a háttérsugárzás. Ám ez a tény már önmagában arról tanúskodik, hogy egy új atomkatasztrófa veszélye abszolút reális. Hozzá kell tennem, hogy a zaporizzsjai atomerőműben végrehajtott terrorizmusban közreműködött a Roszatom orosz atomenergetikai konszern 11 munkatársa is, azé a cégé, amelynek közép-európai székhelye Budapesten van.
– Mivel magyarázza, hogy az ukránok által használt, TU-141 Strizs harci drónt indítottak a napokban Ukrajna területéről, ami Magyarország felett átrepülve egészen Zágrábig jutott? Rosszul sikerült indításról, meghibásodott katonai eszközről van szó – esetleg orosz diverzáns akcióról? Az ukrán légvédelem észlelte a drón elindítását? Amennyiben igen, akkor a robotrepülő várható áthaladásáról tájékoztatták a magyar és a horvát kormányt?
– A TU-141 Sztrizs hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgépet nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország is használja. Vegye figyelembe a festését (a lezuhant drón farokrészén vörös csillagos motívumot találtak – K.T.). És a Romániában lezuhant orosz Orlan-10 pilóta nélküli repülőgép? És a Lengyelország légterét megsértő orosz Forpost drón? Ma már senkinek nincsenek kétségei afelől, hogy Oroszország képes a hasonló provokációkra. Csak egyetlen példa: orosz katonák Ukrajna területéről lőttek át Belaruszba, hogy a belarusz katonaságot is bevonják a frontra, ne csak felvonulási területnek használják az ország területét.
A kérdés, amit fel kell tennünk magunknak: mi lehet a célja ezeknek a provokációknak? Vajon nem így akarja Oroszország leellenőrizni, hogyan reagál a NATO-tagországok légvédelme? Vajon nem így akarja-e megtudni, képes-e a NATO a gyors és határozott reakcióra? Amint a legapróbb jelét látja a gyengeségnek vagy a szervezetlenségnek, vajon ez nem teszi magabiztosabbá az agresszió kiterjesztését illetően?
– Ön szerint mi lehet Putyin kívánt, illetve reális célja az Ukrajna ellen indított totális háborúval? Az ország eltörlésére készül, vagy „beérné” egy kormányváltással és azzal, hogy Ukrajna „finnlandizálódik”, távol marad a NATO-tól, az Európai Uniótól?
– Putyin célja a villámháború volt, s hogy azzal ellenőrzése alá vonja Ukrajnát, végső soron pedig orosz gyarmattá tegye. Ez a cél elbukott, s emiatt változtatott a taktikán. Most már Ukrajna és népessége elpusztítására törekszik, ahogy Hitler tette a zsidósággal. Számunkra ez teljesen nyilvánvaló abból, ami történik. Rakétákkal célozzák meg és bombázzák a polgári létesítményeket, lakónegyedeket, kórházakat, iskolákat, óvodákat; cinikusan lövik a humanitárius folyosókat; megakadályozzák, hogy az étel, a víz, a gyógyszerek eljussanak a megszállt települések békés lakosaihoz – ez már nem háború, hanem nyílt genocídium.
Március 15-én az orosz katonák a mariupoli kórház orvosait és betegeit ejtették túszul. Elfoglalták a csernobili és a zaporizzsjai atomerőművet. Március 11-én a megszállók a nyílt utcán, térfigyelő kamerák előtt elrabolták Melitopol polgármesterét, Ivan Fedorovot. Március 12-én a kiszabadítására indított tiltakozó megmozdulásról hurcolták el Olga Gajszumov aktivistát, aki ellenállási akciókat szervezett a városban. Mi ez, ha nem terrorizmus? Ukrajna területi egysége nem képezheti tárgyát a tárgyalásoknak – sem az ukrán hatalom, sem a lakosság nem egyezik ebbe bele. Megbukott a kísérlet, hogy Herszonban is álnépköztársaságot kiáltsanak ki.
Ami a NATO-t illeti, ahogy elnökünk fogalmazott, annak ellenére, hogy nyitott ajtót emlegetnek, ezen az ajtón nem engednek be bennünket. Ezért olyan szövetségi rendszer létrehozásában gondolkodunk, amelyik már most szavatolni tudná a biztonságunkat mindaddig, amíg ez az ajtó valóban meg nem nyílik előttünk.
– Milyennek látja az ukrajnai civilek és az ukrán haderő hozzáállását, közhangulatát? Mennyi ideig bírják, bírhatják még az orosz agresszor nyomását, az egyre romló életkörülményeket?
– Ukrajna fegyveres erői keményen felveszik a harcot a hódítókkal. Ukrajna lakossága sem volt még soha ilyen összetartó. Több mint 90 százalékuk hisz Ukrajna győzelmében. Képzeljék csak el, hogy a háború kezdete óta az ukránok tömegesen térnek haza a határon túlról, hogy megvédjék a hazájukat. Március közepére 310 ezren tértek haza, 80 százalékuk férfi, s ez a hazatérési hullám nem ért véget.
A lakosság bizalma és támogatása a hatalom iránt töretlen. Oroszország félelmet akart kelteni, de a polgári célpontok ellen intézett minden újabb támadás, minden becsapódó rakéta, minden ártatlan civil halála az ellenkező hatást éri el – nemcsak megsokszorozza az ukrán nép erejét, hogy ellenálljon a hódítóknak, hanem tudatosítja azt is, hogy ez az egyetlen lehetőség, másképp megsemmisítenek bennünket. Feltétlenül ki fogunk tartani. A kérdés az, hogy milyen ára lesz a győzelemnek, hány emberi életet vesznek el az orosz megszállók, mennyi rombolást végeznek, mielőtt végső vereséget szenvednek.
És itt ismét a Nyugathoz fordulunk. Minél határozottabb és gyorsabb a támogatásuk, annál kisebb lesz az az ár, amit mi fizetünk a saját – és az önök – győzelméért! Én, mint annak az országnak a nagykövete, amelyet megtámadtak, felelősségem tudatában mondhatom: inkább gazdasági eszközökkel fizessük meg a háború árát, mint emberi életekben, lerombolt épületekben és városokban. Sokkal kisebb az ára a szomszédban megállítani a háborút, mint megvárni, amíg eléri az önök otthonát.
– Milyen rendszerességgel jutnak el Ukrajnába a nyugati államok élelmiszerszállítmányai, fegyverei, a küldött gyógyszerek?
– Az egész civilizált világ folyamatosan küldi a segélyszállítmányokat. Beleértve ebbe a fegyvereket is. Ám ez nem jelenti azt, hogy eleget kaptunk – amíg tart a háború egyre több mindenre van szükségünk. Kitartóan kérjük a partnereinktől a támogatást. Őszinte hálával tartozunk minden segítségéért, de félúton nem lehet megállni. Az, hogy Oroszország szétlőtte a javorivi kiképzőközpontot, Ukrajna külügyminisztere, Dmytro Kuleba szavaival arról tanúskodik, hogy Oroszország kész kiterjeszteni az agressziót Ukrajna határain túlra. Tévedés abban reménykedni, hogy a törleszkedő politika megállítja Putyint. Ez újabb indok a cselekvésre és Ukrajna segítségére, nem pedig ennek ellenkezőjére.
– Hogyan telnek az ön napjai az orosz-ukrán háború kirobbanása óta? Mesélje el egy átlagos napját ebben a nagyon nem mindennapi helyzetben.
– Február 24. óta a nap minden ukrán számára azzal kezdődik, hogy végignézi a hírfolyamot, felhívja a rokonait és barátait, meghallgatja az aktuális helyzetről Volodimir Zelenszkij elnök tájékoztatóját, aki számunkra az ellenállás jelképévé vált. Utána mindenki nekilát a napi feladatainak, azzal a gondolattal: mit tud tenni a maga helyén, hogy megmentse hazáját és hogy megállítsa Oroszországot. Hitem szerint ugyanezt a mércét kellene alkalmaznia Európa többi államának is, hogy a mi háborúnk ne váljon az önök háborújává.
– Családi és baráti körét biztonságban tudja? Hozzátartozói Ukrajnában, esetleg külföldön vannak? Milyen híreket kap otthon maradt családtagjaitól?
– Ma egyetlen ukrán sincs teljes biztonságban. Rakéták bármikor becsapódhatnak Ukrajna ma „biztonságosnak” gondolt régióiban is. Azok, akik elhagyták az országot, felteszik a kérdést, meddig fog tartani a háború, mikor térhetnek-e haza, s meglesz-e az otthonuk, ahova visszatérhetnek.
Az orosz betörés Ukrajnába olyan, mint a rákos daganat, amely országunk egészséges szervezetének egyre több részét támadja meg. Ne csodálkozzanak, hogy újra és újra azt kérjük, adjanak nekünk fegyvereket és segítséget – mindez gyógyír, ami mindaddig szükséges, amíg a betegséget le nem küzdöttük. Segítsenek nekünk gyökerestől kitépni ezt a rákos daganatot, hogy ne okozza a halálunkat, s ne legyenek áttételei a többi európai országban sem.
