A favipiravir tartalmú gyógyszer Japánban már törzskönyvezett, így ha valóban hatásos a koronavírus ellen, sok kísérletet lehet megspórolni.
Belföld
Az eddigi vizsgálat szerint szabályosan közlekedő autóban az anya ölében hátul ült a kisfiú, aki a helyszínen életét vesztette.
A főpolgármester szerint nem lehet vita, hogy száz évvel ezelőtt ordítóan igazságtalan, a nemzetek önrendelkezését sárba tipró döntés született.
Az elkövető gumilövedékes fegyvert használt, két ember került kórházba.
Hadházy Ákos független képviselő lefújta a további tiltakozást, mert túlságosan magas a rendőrség által kirótt büntetések összege.
Két, egymást korábban nem ismerő fiatalokból álló társaság verekedett össze, egy 16 és egy 21 évest halálra késeltek.
A háziorvosi ellátás körül is nő a homály: egy szaklap szerint Pintér Sándor „államosításban” gondolkodhat, de az orvosi kamara szerint ilyen ötlet nem került szóba a velük folytatott megbeszéléseken.
Az óvodák és a bölcsődék kapcsán Maruzsa Zoltán kiemelte: nem kötelező ezekbe az intézményekbe vinni a gyerekeket, a járványügyi helyzet alapos indoknak minősül, ha a szülő azt kéri, hogy gyermeke otthon maradhasson.
„Mészáros-Egészségügy: 6:0”
Nyilvánosságra kerültek a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség friss adatai, és ezek elég lesújtó képet adnak a magyar nyomtatott sajtó helyzetéről.
Nem áll le a Székely Nemzeti Tanács európai uniós kezdeményezését segítő kampány.
Ezzel 486 főre emelkedett az elhunytak száma, 1690-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
Országos időjárás-előrejelzés vasárnap estig.
Erről tájékoztatta az ATV Híradóját az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Az 51 éves férfi előbb egy postánál próbálkozott, majd egy virágboltból vitt el pénzt.