Bár ne lenne igazam!

Nem szeretnék a tévedhetetlen vátesz szerepében tetszelegni, de annak idején, amikor a debreceni akkugyár kapcsán az első tiltakozó megmozdulások voltak, e hasábokon felvetettem annak lehetőségét, hogy mi lesz akkumulátor-nagyhatalmi törekvéseinkkel az esetben, ha az elektromos autózás nem válik oly gyorsan és oly mértékben sikertörténetté, mint azt bölcs kormányunk bölcs vezetői vizionálják. Különösebben büszke azért sem lehetek kétkedésemre, mert nem kellett hozzá prófétai ihletettség, csak némi józan ész: egyfelől hatalmas erők és érdekek állnak az olajipar (kitermelés, feldolgozás, forgalmazás) oldalán, másfelől a szénhidrogének esetleges kiváltására más lehetőségeken (például hidrogén) is komoly erők dolgoznak.

Nekünk, magyaroknak amúgy is szomorú tapasztalataink vannak fanatikus és autokratikus vezetőink képzelgéseiről, amelyek a nem is oly régmúltban a „vas és acél országát” és dús alföldi gyapotmezőket ígértek az (akkor is) jobb sorsra érdemes magyar népnek. Nos, „az akkumulátor-nagyhatalom leszünk, Kína után a második legnagyobb” csábító (?) ígérete is meginogni látszik. Ennek leginkább nyilvánvaló jele az iváncsai tömeges elbocsátás, de előszelét a szakértők már korábban is érezték.

• Nem az akkugyárépítés az egyetlen, lényegében nemzetellenesnek tekinthető állami projekt.
• Miért tűnik úgy, hogy ez nem lesz olyan jó biznisz az országnak?
• Milyen recept van a „nemzeti tőkésosztály megteremtésének” csúfolt harácsra?