Örlős Endre élete magába sűrítette a XX. század tragikus történelmét. Az óbudai kórházigazgató 1956-ban is hősiesen helytállt: szívinfarktusból lábadozva működtette a tűzvonalba került intézményt.
Tizenhat napot töltöttem a kórházban 1956. október–novemberben akkor, amikor még nem múlt el egy fél éve sem, hogy súlyos szívtrombózisomból munkába tudtam lépni. 16 nap alatt 500 tabletta értágítót (Pentrit) fogyasztottam el. Megtehettem volna, hogy otthon maradjak és ágyban feküdjem, hiszen sem a munkakör, sem a veszélyek és izgalmak nem egy szívtrombózisos betegnek valók. Nem tettem meg, mert példát kellett mutatnom, mint vezetőnek, hogy együtt maradjon a konyhai és ápolószemélyzet, mert különben a kórház szétesett volna, és nem töltötte volna be rendeltetetését. Nehéz volt a helyzetem, nem irigylésre, de nem is büntetésre méltó – idézte fel a forradalomban betöltött szerepét Örlős Endre, az óbudai Szent Margit Kórház igazgatója. A sebész főorvos alakja legendává vált, és nem csak az ’56-os kiállása miatt.
Ahogy Viszket Zoltán történész monográfiájából kiderült, Örlős Öszterreicher Endre néven született az erdélyi Bolkácson, 1903-ban. Orvos apja később Sárbogárdon kapott állást, így a családjával a Fejér megyei településre költözött, ott kezdte meg alapfokú tanulmányait a helyi izraelita elemi iskolában; a gimnáziumot Szekszárdon, illetve Vácon végezte el, majd beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára. 1930-ban tette le sebész szakvizsgáját, majd egy évig Berlinben dolgozott, mielőtt a III. Számú Sebészeti Klinikán mentora, Ádám Lajos tanársegédjeként helyezkedett volna el.
A 20-as évek második felében kikeresztelkedett, 1929-es házasságkötésekor már katolikusként szerepelt – unokatestvérét Bíró Editet vette feleségül –, és első gyermekük születésekor, 1933-ban nevét Örlősre változtatta. A család Vácon élt. A zsidótörvények értelmében 1941-től főállású orvosként már nem dolgozhatott a klinikán, onnantól különböző kórházakban „bejárósként”, vagyis külsős szakembereként alkalmazták. 1942-ben munkaszolgálatra vitték, ahol gyógyítás helyett földmunkát végzett, 1943-ban térhetett vissza szakmájához, még abban az évben belépett a Szociáldemokrata Pártba. A Madarász Utcai Kórház sebészeti osztályáról egy kollégája közbenjárására 1944 tavaszán elbocsátották – a vád szerint nem viselte a sárga csillagot, és kommunista eszméket terjesztett –, ekkor illegalitásba vonult. Bujkálása alatt megpróbálta kiszabadítani a váci gettóba zárt családját, de nem járt sikerrel. Feleségét, két kisgyermekükkel és a család több tagjával együtt Auschwitzba deportálták, ahol az érkezésüket követően szinte azonnal meggyilkolták őket. Örlős Endre a Madarász utcai klinikán – más források szerint a Gellért Szálló pincéjében – vészelte át az ostromot, majd egy átmeneti kórházban jelentkezett munkára. A visszaemlékezések szerint itt esett meg, hogy tudomást szerzett négy vérhasban szenvedő német katonáról, akiket a kórházban menthetetlennek minősítettek, és kidobták őket a sínek közé. Örlős egy orvoskollégájával visszavitte a betegeket, és hármuk életét sikerült megmentenie.
1945 tavaszán előbb Rókus-kórházban dolgozott, majd nyáron visszatért a Madarász utcába. A háború után újra megnősült, Markos Máriát vette feleségül, aki bujkálása idején segítette őt. 1946-ban bízták meg az ostrom során súlyos károkat szenvedett Szent Margit Kórház sebészeti osztályának vezetésével. Kinevezése ideiglenes volt csupán, mert az épült állapota – egy része romokban állt, máshol a falak még kitartottak, csak a tetőszerkezet szakadt le –, valamint az intézmény rossz híre miatt – egyfajta büntetőhelyként működött: a János-kórházból oda száműzték azokat az egészségügyi dolgozókat, akik ellen fegyelmi eljárás indult – bizonytalan volt a kórház sorsa. Örlős azonban nem hagyta sem magát, sem a munkahelyét: hosszú évek kitartó munkájával sikerült elérnie, hogy a személyzet és az épület is elfogadható állapotba kerüljön. 1948-ban kinevezték az intézmény igazgatójává. Örlős sosem rejtette véka alá a véleményét, sem a háború alatt, sem az 50-es évek első felében, bátran vállalta a konfrontációt, a folyamatos háborúskodást mentálisan bírta, de a szervezete már kevésbé: 1955 végén súlyos szívinfarktust kapott, hónapokig feküdt a kórházban.
Lassan épült fel, de amint tudott, munkába állt. 1956 őszén a kórház bővítése érdekében lobbizott, október 23. azonban átírta igazgatói terveit. A Margit-kórház két tűz közé került a harcok során, hiszen a forradalmárok a ma a Kiscelli Múzeumnak otthont adó Schmidt-kastélyba vették be magukat, ahonnan könnyedén tűz alá vehették a Bécsi úton érkező szovjet csapatokat. November 8-áig tartottak ki, akkor a túlerőt látva szétszéledtek. A későbbi tanúvallomások szerint Örlős folyamatosan szállíttatott gyógyszert és élelmiszert a harcosoknak, és ha ez nem lett volna elegendően súlyos vád, védelmet is nyújtott nekik. De még ezzel sem érte be: minden kórházba érkezőt ugyanolyan szakértelemmel látott el, legyen az államtitkár, sebesült forradalmár, sérült ÁVH-s vagy rémült óbudai lakos.
– Mivel a párt nem irányított, egyedül az emberiesség és az orvosi gondolkozás vezette minden lépésemet – írta memoárjában. Megszervezte és felügyelte az intézmény munkáját, a Német Vöröskereszt hazánkba érkezett orvosai segítségével új átmeneti kórházat alakított ki a San Marco utcai Orvossegédképző Iskolában. A heves harcok miatt számos beosztottja képtelen volt eljutni Óbudára, ám az igazgató a személyzet töredékére támaszkodva is folytatta a gyógyítást, a sérültek ellátását. Mindeközben arra is figyelnie kellett, hogy a kórház megőrizze a függetlenségét, ezért kitiltotta a fegyvereket az intézmény területéről, és csak a Vöröskereszttől kapott ellátmány védelmére engedett őröket a kórházhoz.
Amikor az épület belövést kapott, a műtőket a pincébe költöztették el, és petróleumlámpa fényénél operáltak. Örlős Endre az infarktusát követően még mindig lábadozott, de ebben az állapotban is 16 napon át a kórházban maradt, sok ember életét megmentve ezzel. Részrehajlás nélküli munkáját, és orvosi esküjéhez hű ténykedését nem díjazta a pártvezetés: Kistarcsára internálták.
Jól jellemzi az igazgató megítélését, hogy letartóztatása után a kórház dolgozói még a forradalom leverését követő vérgőzös időkben is egy emberként álltak ki mellette, kérve azonnal visszahelyezését. 22 nap után engedték el, de már nem tért vissza az intézmény élére, amelyet annak idején ő mentett meg a lebontástól, és egy évtized alatt épített fel, sokszor szó szerint a két kezével; áprilisban kérte a felmentését. Sebészként maradt a kórházban, de munkáját folyamatosan igyekezett ellehetetleníteni a hatalom.
– A műtőasztal szenvedélyes szeretete kárpótol minden tragédiámért és veszteségemért, amely a múltban ért, és minden visszautasított pénzes borítékért. (…) Ha a műtőasztalt elveszik tőlem, az az áldozatos munka, amelyet eddig végeztem számomra elveszett – jellemezte egyre nehezebb helyzetét az orvos. Örlős viszonya gyorsan elmérgesedett a kórház új, kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező igazgatójával, aki az első adandó alkalommal nyugdíjazta volna a sebészt, a hatalmas tapasztalattal bíró szakemberre ugyanakkor óriási szüksége volt az intézménynek, így akkor még megmenekült. Három évvel később azonban – egy koncepciós pernek is beillő belső vizsgálatot követően – végül mégis nyugdíjba küldték.
– Szükségem volna még legalább két esztendőre egyrészt azért, hogy szakmai potenciális energiám ne menjen teljesen veszendőbe, másrészt azért, mert etikai rigorositásom olyan helyzetbe hozott, hogy minden nyugdíjpótlék nélkül kellene vegetálnom anélkül, hogy családi kötelezettségeimet teljesíteni tudnám – írta akkor. Próbálkozásai ellenére tudásához mérhető munkát már nem kapott, feleségével nagyon szerény körülmények között éltek Uszály utcai lakásukban.
Örlős Endre előbb az öccsét, majd második feleségét is elvesztette, a magára maradt idős férfi egészségi állapota leromlott, kilátástalannak érezte a további küzdelmet, 1988. április 6-án öngyilkos lett. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 1994-ben posztumusz díszpolgárrá választotta Örlős Endrét, aki abban az évben megkapta a Német Vöröskereszt emlékérmét, egy évvel később pedig a Magyar Vöröskereszt arany fokozatú kitüntetését. A kivételes orvos emlékét a Szent Margit Kórház bejáratánál elhelyezett tábla őrzi.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/42. számában, a Budai Hang című mellékletben jelent meg október 18-án.
