Pont dolgoztam aznap, a szemem sarkából láttam is, ahogy valami zuhan. Aztán a rettenetes puffanás. Sajnos dolgozott bennem a kíváncsiság, odamentem a helyszínre. Bár ne tettem volna – emlékezett vissza a Fény utcai piacon zöldségesként dolgozó Zoltán az augusztus 23-ai halálesetre, amikor egy idős férfi ugrott le a piac karbantartási szintnek is nevezett negyedik emeletéről. – Aznap éjjel nem aludtam – idézte fel a történteket a zöldséges. A helyi közösséget megrázta az eset, hiszen a piacon 15 éve nem fordult elő hasonló tragédia – akkor egy árus végzett magával. Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük a piacot üzemeltető kerületi kft-t. Mint írták, területük balesetek ellen jól védett, a piac függőfolyosóit korlát övezi, a biztonsági őrök is megfelelő számban dolgoznak. Az őrök észlelték a karbantartási szintre bejutó idős férfit, próbálták megállítani, ám olyan gyorsan történtek az események, hogy képtelenség volt megakadályozni – írta Mihalik Zoltán, a cég ügyvezetője.
Tragikus trend
Az eset a szomszédos üzletközpont tragédiáit követően váltott ki még nagyobb megdöbbenést. A Mammutban idén májusban, majd július végén is kiugrott valaki a felső emeletekről – egyikük a gyanútlan vásárlók közé zuhant, csak a szerencsének köszönhető, hogy közülük senki sem sérült. Az üzletközpont 13 éves története során heten lettek öngyilkosok a komplexumban, így érthető, ha a jelenség lépésre késztette a II. kerületi polgármestert és a Mammut tulajdonosait. Augusztus elején Őrsi Gergely mielőbbi megoldást ígért a helyzetre, az üzletház vezetői pedig közleményben jelezték, hogy együttműködnek a helyzet kezelésében a kerülettel. Egy sor biztonsági intézkedés bevezetéséről is beszéltek: „fizikai változtatásokat hajtunk végre, melyek építészeti előkészítését már elindítottuk, a részletekről később tudunk beszámolni. Együttműködünk egy országos lelkisegély-szolgálattal, hogy szakmai véleményüket figyelembe vegyük, ide értve akár helyszíni lelki tanácsadás biztosítását is” – írta a pláza a Magyar Hang augusztus eleji megkeresésére. Arra is kitértek, hogy emeleteikről eltávolítottak minden olyan tereptárgyat, ami megkönnyítené az ugrani készülők dolgát, kiképezték biztonsági csapatukat, térfigyelő kameráik nagy része pedig a korlátokra fókuszál, így legalább részben megelőzhetőek az újabb kísérletek.
Ne maradjon kirakatban
Hogy a pláza milyen „fizikai változtatásokra” készül biztonság érdekében, miként működnének együtt a II. kerülettel, arról a bevásárlóközpont az elmúlt több mint egy hónapban nem számolt be. A Budai Hang augusztus végi érdeklődésére a pláza marketingügynöksége jelezte, dolgoznak a megelőzés ügyén, ám arra is emlékeztettek, hogy az öngyilkosságokról szóló, az elkövetés helyszínét említő tudósítások csak ötleteket adnak a későbbi kísérletekhez. Az önkormányzat részéről jelezték, hogy tárgyalnak a plázával együtt fenntartott krízis központ kialakításáról, de – hasonló okból – ők sem szeretnék, ha az öngyilkosságok ügye sokáig a „kirakatban” maradna.
Egy utolsó segélykiáltás
A probléma hathatós kezeléséhez nem annyira valódi, mint virtuális, de annál erősebb védőhálókra lenne szükség – figyelmeztetett Kósa Éva médiapszichológus. A szakember szerint lényegében utolsó, nagy segélykiáltást hallat, aki a nyilvánosság előtt taszítja el magától az életet. Kérdésünkre hangsúlyozta, csak hipotetikusan beszélhet az egyes áldozatok motivációjáról, hiszen nem ismerte életüket, problémáikat – az viszont általánosan elmondható szerinte, hogy minden végrehajtott öngyilkosság mögött a csődöt mondott egyéni megküzdési stratégia és meg nem hallgatott panaszok, félelmek sora áll. Sőt, sok esetben a sikertelen kísérlet is segélykiáltás, amikor az illető csak arra vágyik, hogy figyeljenek rá, vegyék észre, hogy válságot él meg. A rövidzárlat esélye minimális – mutatott rá a pszichológus. Aki ténylegesen elszánta magát, az régóta tervezget és a legnehezebb küzdelmet vívja: saját létének felszámolására készül, olyan tettre, ami ellentmond minden természetes ösztönünknek.
Nem véletlen, hogy a bűnügyi hírekben szereplő családirtók többsége sikertelenül próbálkozik az öngyilkossággal, valójában képtelenek halálos sebet okozni saját maguknak. Ahhoz, hogy valaki átlépjen az életösztön gátján, beszűkült tudatállapotban kell lennie. Csőlátás ez, amelynek szorító határait a személyes krízis képezi, egyedüli kiútnak pedig az élet eldobása tűnik. Ez a beszűkülés magyarázhatja, hogy az illető már nem törődik vele, kit veszélyeztet, kinek okoz traumát a nyilvános öngyilkossággal. Sőt, biztosra akar menni, mert ha hibázik – azaz túléli – jó eséllyel a korábbinál is nagyobb fizikai-lelki szenvedés várna rá.
Vegyük észre, ha szenved
Kósa Éva ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az öngyilkosok jó része ma is élne, ha segélykiáltásaikra reagálna a környezetük, ha időben észrevennénk, hogy kimerültek lelki-egzisztenciális tartalékaik. – Óriási a felelőssége az államnak abban, hogy valódi szociális hálót tartson az elesettek vagy éppen esni készülők alá. Támogatott krízisközpontokkal, a pszichés betegek helyzetének monitorozásával lehetne megelőzni a tragédiákat, ám ez az állami háló jó ideje lyukas.
És persze megtartó erőt jelentenek az informális kapcsolatok: a család, az ismerősök, de még a szomszédság figyelme is. Vegyük észre, ha a szomszédban néni ajtaja három napja nem nyílt ki, kérdezzünk rá, ha munkatársunk láthatóan aggasztó lelkiállapotban van. Nekünk is fontos lenne, hogy fordított helyzetben legyen kihez fordulnunk – ajánlja Kósa. A szakértő szerint a kapcsolati hálózatok összeomlása a rendszerváltás óta tapasztalható Magyarországon. A korábbi viszonylagos (és persze mesterségesen fenntartott) létbiztonság után hirtelen százezrek kerültek utcára, az egzisztenciális stabilitás azóta sem magától értetődő. Ezzel párhuzamosan felőrlődtek a kis közösségi kapcsolatok is, a magyar társadalomnak ma sincs igazán igénye a civil közösségek fenntartására, a helyi szintű összefogásra. Pedig ezek a keretek akár emberéleteket is menthetnének.
És persze nem mehetünk el a sajtó felelőssége mellett sem, hiszen az öngyilkosságokról szóló hírek felerősítik az esetek akusztikáját. Kósa Éva szerint jogos lehet a plázák félelme, hogy ha név szerint említik a tragédia helyszínét, az ötletet adhat a következő elkövetőnek – ám az is érthető, ha a lapok nevesítik a helyet. A hírversenyben lemarad, aki pontatlan információkat kínál, és ha egy médium etikai okokból nem is közöl majd minden részletet, valamelyik versenytársa megteszi majd helyette. – Az öngyilkosságról bizonyos távolságtartás mellett célszerű írni. Kerüljük a vájkálást az intim részletekben, a családtagok lelkének marcangolását, mert ez visszataszító kattintásvadászat. Ám ha az esetnek van valamiféle társadalmi tanulsága, ha nagyobb összefüggésekre – egy kirúgáshullám hatásaira vagy a szociális védőrendszer gyengeségére – mutat rá, akkor a médiának szinte kötelessége írni róla – mondja a pszichológus.
Van kit hívni a bajban
A bajbajutottak akkor sem maradnak teljesen egyedül, ha ismerőseikre nem támaszkodnak. Az országban jelenleg 27 telefonos lelkisegély-szolgálat működik, több mint 500 önkéntes dolgozóval, akik a nap 24 órájában várják a krízishelyzetben lévők, vigaszra várók hívásait a 116-123-as telefonszámon. Ezeket a szervezeteket foglalja egységbe a Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok Szövetsége (LESZ), melynek elnökét, Dudás Erikát a budai öngyilkosságok kapcsán kérdeztük. – Évente mintegy 200 ezer (napi bontásban átlagosan több mint 500 – K. T.) segélyhívást kapunk, és ezeknek 20 százalékában válsághelyzet miatt kérnek segítséget, többnyire a magány, a gyász, vagy szakítás-válás traumája miatt jelentkeznek. Hívásaink csak mintegy 3–5 százaléka szól szuicid témáról – meséli Dudás, hozzátéve, hogy a segélykérők inkább öngyilkossági gondolatokról, félelmekről számolnak be, és kevesebben fenyegetőznek a konkrét tett végrehajtásával. Diszpécsereik az ilyen eseteket is felkészülten várják, hiszen a munka megkezdése előtt 80–100 órás kríziskommunikációs és terápiás felkészítést kaptak – és ha a tragédia elkerülhetetlennek tűnik, a telefonáló beleegyezésével azonnal mentőt kérnek a 112- es segélyhívó számon. Dudás Erika szerint az elmúlt 2-3 évben csökkent az inadekvát – heccelő, vagy zaklató – hívásaik száma, célirányosan azok jelentkeznek, akiknek valóban segítségre van szükségük. Érezhetően több lett viszont az olyan betelefonáló, aki valamilyen pszichés, szakember segítségét igénylő problémája van.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/37. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg szeptember 15-én.
