Iványi Gábor már választott a miniszterelnök-jelöltek közül
Iványi Gábor (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Dobrev Klárát támogatja a szombaton induló ellenzéki előválasztáson Iványi Gábor. Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke videóüzenetben jelentette be, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltje mögé sorakozik fel.

Iványi Gábor úgy fogalmazott, hogy Dobrev Klára személyében „olyan rendszerváltás utáni fiatal, vonzó politikusnőt nyerhetnénk meg a magyar kormány élére, aki jártas mind felsőbb hivatalok ügyintézésében, hiszen Magyarország sikeres időszakaiban irányított kormányhivatalt is, és az üzleti életben is megállta a helyét”. Kitért rá, hogy több nyelven beszél, az Európai Parlament képviselője és „legfelsőbb vezetői közé tartozó személy”, megbecsültnek tartja, akire sokan odafigyelnek. – Ezeken túl kedves, jó családanya is, hűséges feleség – folytatta a jellemzését.

Az ellenzéki előválasztás első fordulója szombaton, szeptember 18-án kezdődik és több mint egy héten keresztül, jövő vasárnapig tart. Öt miniszterelnök-jelöltre lehet szavazni – Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter – illetve az egyéni választókerületek indulóira.

Dobrev Klára: Egy kormányfőnek ne remegjen meg a keze
Magyar Hang

Dobrev Klára: Egy kormányfőnek ne remegjen meg a keze

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje elszámoltatásról, a bizonytalanok megszólításáról, az őszödi filmről és a miniszterelnök-jelöltek közötti tudásbeli különbségekről. Interjú!