
Magyarország megsértette a környezeti levegő minőségével kapcsolatos uniós szabályokat azzal, hogy nem tett eleget a szálló por részecskékre vonatkozó napi határérték tiszteletben tartására, illetve e határértékek túllépésének időtartamára vonatkozó kötelezettségeinek – közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.
Az Európai Bizottság az említett határértékek tiszteletben tartásának elmulasztása, valamint azok túllépésének nem a lehető legrövidebb időn belüli megszüntetése miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a luxembourgi székhelyű uniós bíróságon.
Az ítélet szerint Magyarország nem fogadta el kellő időben azokat az intézkedéseket, amelyek azt biztosítják, hogy a kis méretű szennyező-részecskék mennyiségére vonatkozó határértékek túllépésének időtartama a lehető legrövidebb legyen. Következésképpen a szálló por részecskékre vonatkozó napi határérték túllépése a kifogásolt zónákban, Budapesten és a Sajó-völgyben, valamint Pécs környékén hat, illetve nyolc éven keresztül tartósan fennállt.
Ahogy arról a Nemzeti Népegészségügyi Központ vonatkozó közleményei alapján lapunk is folyamatában beszámolt, a szálló por hosszú hetek óta gondot jelent az idei őszi-téli szezonban is. Ezzel kapcsolatban épp szerdán jött ki egy újabb erről szóló jelentés.