Uszítással és kémkedéssel is vádolják.
EU
David Sassoli december 26-án került kórházba a legyengült immunrendszere miatt. 65 éves volt.
Ha a biztosi kollégium úgy döntene, hogy a hatályos rendelet alapján pénzügyi szankciót kezdeményez, akkor soros EU-elnökként a franciák készek lesznek a javaslatot a miniszteri tanács elé vinni – mondta egy illetékes,
Kutatás-fejlesztés és innováció erősítése témában.
Uniós támogatással úszó vizes szigeteket telepítenek több európai tagállamban.
A javaslat több ponton is érinti a magyar miniszterelnöki minapi állásfoglalásait.
A német szövetségi egészségügyi miniszter tudósként abból indul ki, hogy egy negyedik oltásra is szükség lesz.
Emlékeztető oltással viszont határidő nélkül érvényes lesz.
Ez a Covid-19 elleni ötödik vakcina, amelynek tömeges alkalmazása megkezdődhet az Európai Unióban.
Az új irányelv minden tagállamban támogatni kívánja a kollektív tárgyalásokat a bérekről.
Az uniós tagállamok 180 millió extra adag módosított vakcina megrendelését kezdeményezték a BioNTech–Pfizer cégtől.
Az uniós vezetők folytatják az októberben megkezdett vitát az energiaárakról, ebben azonban konkrét döntések nem várhatók.
Az Európai Bizottságnak komoly aggályai vannak a bíróságok függetlensége, az emberi jogok, a szexuális reproduktív jogok és a diszkrimináció terén.
Deutsch Tamás szerint amit az Európai Bizottság a magyar helyreállítási terv jóváhagyásának halogatása kapcsán mond, az „szemenszedett hazugság”.
Az emlékeztető adag beadása legalább két hónappal az első adag után fontolható meg a 18 éveseknél, vagy a náluk idősebbeknél.