A szankciók 17 személyt és 11 szervezetet érintenek, köztük a Belavia fehérorosz légitársaságot is.
EU
A Klubrádió elvett frekvenciája és a nyáron elfogadott melegellenes törvény miatt indultak az eljárások.
Varga Judit úgy fogalmazott: „Nemet mondunk a jogállamisági zsarolásra!”
Az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint az összes érv, amelyre hivatkozva a jogállamisági mechanizmus megsemmisítését kérték alaptalan, ezért a keresetet el kell utasítani.
Az EU ezt nem írhatja elő a tagállamoknak, de ösztönözheti az országokat.
A cikk megjelenése utáni sajtóhírek szerint Matteo Salvini lemondta a tervezett találkozót. A magyar kormány szerint pedig ők csak demokratákkal ülnek egy frakcióba.
Bejelentették, hogy 1,8 millió eurót különítettek el egy páneurópai hírügynökségi központ létrehozására.
Magyarország újabb igen jelentős tételt, ezúttal 250 millió eurót kap a koronavírus-járvánnyal összefüggő kiadásainak fedezésére.
A közlés szerint az új variáns aggodalomra ad okot, mert több mint harminc mutációval rendelkezik, amelyek szokatlan mintázatba rendeződtek.
Sőt, a miniszter szerint a közép-európai társadalmak meggyőződésével, mindazzal, amit értékről, családról, integrációról és migrációról gondolnak.
Kiderült az is: az Európai Bizottság azt javasolja, az uniós védettségi igazolás csak 9 hónapig legyen érvényes.
Az Európai Gyógyszerügynökség a Moderna esetében is folytatja a vizsgálatát ugyanerre a korosztályra.
Ilyen még nem fordult elő az EU tagállamain kívül Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát tömörítő együttműködési szervezet történetében.
Ezek jó hírek azoknak, aki Szputnyikot vagy Sinopharmot kaptak.