Kemény és kimerítő tárgyalások voltak, mondták többen. Egyelőre nem tudni, hogyan áll a jogállamiság kérdéséhez kötött uniós források témája; a Politico szerint a vacsorán állítólag volt szó róla.
EU
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár megerősítette, semmiféle politikai előfeltételt nem lehet állítani a pénzek elosztásával és költésével szemben.
Azt tudom felelősen megígérni, hogy november 7-ig újabb egymillió aláírást gyűjtünk össze a Székely Nemzeti Tanács európai uniós polgári kezdeményezésének sikere érdekében – jelentette ki lapunknak Pesty László, az Irdala.hu kampánycsapatának vezetője.
A brüsszeli lap által bemutatott dokumentum szerint az Európai Ügyészség szerepén is csavarna egyet a magyar kormány.
Egyelőre nincs konszenzus a 750 milliárdos tervezett közös uniós hitelfelvétel részleteiről.
Angela Merkel közben arról beszélt, nehéz tárgyalásokra számít.
Forrásunk szerint 6, de leginkább 18 olyan pont van, amin biztos, hogy vita lesz.
Németország hajlandó a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre az EU pénteken kezdődő rendkívüli csúcstalálkozóján – mondta a kancellár.
Új belépési pontokat kell kiépíteni, és ötszáz határőrre is szüksége lesz a szigetországnak. A felmerült költségekre összesen 705 millió fontot különítettek el.
De valójában már csak négy hónap áll rendelkezésre.
Angela Merkel az alapjogok védelmét nevezte a soros uniós elnökségük előtt álló legfontosabb kérdések egyikének.
Az Európai Bizottság jelentésében felhívták a figyelmet a magyar gazdaság kiszolgáltatott helyzetére is.
A brit kormány öt hónap alatt akarja letárgyalni az EU-s kilépés pontos feltételeit.
Az Európai Parlament szerint igen, a magyar kormány szerint ugyanakkor nem.
Ellenzékiségről, Kínáról és Oroszországról is beszélt interjújában a kancellár. Közben a bajor kormány a tartomány valamennyi lakosának felkínálja a tesztelés lehetőségét.