„Ez a rendszer olyan rendszer,
fondorlatos, blőd falanszter,
nyúzó nyelenc, romlott csiger –
semmi humor: zokogni kell.
Hírek mocska rajtad ragad,
szorongat zagyvatag,
a jövő már megvolt régen,
nincs változás, csak a szégyen.”
(Horgas Béla)

Írtam, írtad, írta, írtuk, írtátok, írták. Írom, írod, írja, írjuk, írjátok, írják. Ige, ragozható. És? Igen, az „és”, ahányszor ide ülök a gép elé, mindannyiszor az eszembe ötlik! Folytatom, de előbb még sóhajtok egyet. Olvastam valahol: „a folyón hiába sodródik hosszan a farönk, nem lesz belőle krokodil”. Jó, cinikusan aztán tényleg nem megyünk semmire!

Pedig napközben, ha nem ülök ide a gép elé, igencsak elő-elővesz a Klauzál téri flegmám. Ezzel szemben, ha itt ülök a gép előtt, a zalai lelkiismeretem máris közlékennyé válik. Nyakig a bőség zavarában kezdek válogatni a témák között, mit „tűzzek tollhegyre” a PC-m monitorján. Fene tudja, ma valahogy nincs kedvem a politikusaink által megkavart emésztőgödör ökoszisztémájából bármit is kiszippantani. Illiberáliában figyelnem a furfangos unortodoxiának telítettségét már orrfacsaró. Pedig bizony annak hordalékaiból jócskán van mit a felháborodás szemétlapátjára összekaparni, sok jó szagú mozzanat alig-alig gyűlik rajta. Viszont a gusztustalanságoknak mindig nekem kell szelektíve megválasztanom terjedelmes módozatait, amiknek összesöprésében jóval jártasabb Hadházy Ákos és Magyar Péter. (Mellesleg ők is csak ragozhatnak még: „én elemzek, te feltársz, ő rávilágít, mi fényt derítünk, ti lelepleztek, ők fölgöngyölítenek”. Aztán kérdés, hogy a lassú Tisza-víz pártot mos-e!)

Sok egyéb téma is az út szélin hever, és aki keres, találgathat, hol él! Itthon vagyok, s ha néha látszathoz térdepel néhány orálisan vállalt idézet, mint most is, a flaszter híreiből gazolok, és csokorba kötve köszöntöm velük az olvasót:
• a tanár az ellenzéki politikus édesanyjától abortuszt hiányolt;
• az esperes melegek megnyúzását és felnégyelését emlegette – talán mástól is hallhatott már ilyesmiről;
• a miniszterelnök politikai igazgatója az Európai Bizottság elnökének blődségét említette;
• a véleményvezér újságíró kiirtandó férgeknek, páviánoknak nevezte a bevándorlókat;
• a nagy múltú riporter belenézett a tükörbe, és vonzóbbnak találta magát Alain Delonnál;
• a csatorna sztárja érettségi nélkül is okosabb másoknál, meglepődött, hogy egyeseknek mennyit tud számítani kétezer forint, amit ő borravalóként szokott adni;
• egy lap főszerkesztője ekképp üzent a Madách-gimnáziumnak: csesszék meg;
• a miniszter szerint Horthy Miklós kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt.

Ezek csak minapi szemelvények! S hogy eme szemrevaló állásfoglalások hogyan és miért hangozhattak el, ahhoz megint csak nem rám, hanem egy avatott szociálpszichológus analízisére volna szükség. Nekem, aki a Kádár-rendszer disztingvált kocsmakultúrájából kiszökve próbáltam követni anglomán nagyapám mértéktartó példáját, más dolgom nem is lehet, mint hogy széplelkűen hüledezzem. Színházi emberként azonban, ha akarom, ha nem – többnyire akarom –, beleélem magam a sok nikotexes III. Richárdként megnyilatkozó lelkiállapotába. Ha ugyanis az ilyen úgy dönt, hogy gazember lesz, nekem muszáj föltennem értelmezést segítő kérdéseket:

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 19-ig kapható 2024/37. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!