Ennek még nincs is köze a jogállamisági problémákhoz.
EU
Az orosz-ukrán válságról szóló találkozóra viszont nem ment el Bolsonaro miatt.
A magyar EP-képviselő szerint az Európai Bizottság félrenéz, Orbán és Morawiecki pedig belülről pusztítanák el az EU-t.
Az ellenzéki pártok szerint az Európai Bíróság döntése után egyértelművé vált, hogy az Orbán-kormány antidemokratikus működése miatt mostantól minden egyes magyar állampolgárnak súlyos, forintosítható árat kell majd fizetni.
Az Európai Unió Bíróságának szerdai ítélete az uniós szerveknek azt a veszélyes törekvését erősíti meg, hogy az alapszerződéseken túllépve bővítsék hatáskörüket – jelentette ki Piotr Müller.
Visszautasították Magyarország és Lengyelország keresetét. Márki-Zay Péter úgy reagált, hogy a korrupció megfosztja Magyarországot az európai helyreállítási támogatástól, de ha győznek, visszaszerzik a fejenként 600 ezer forintot érő támogatást.
A javaslat értelmében az uniós helyreállítási alap 15 százalékát kifejezetten a városok Covid utáni „újraélesztésére” használnák.
Az EUB valószínűleg el fogja utasítani a tavaly márciusban benyújtott magyar és lengyel keresetet, de rövid távon nem várhatóak szankciók.
Pedig éppen emiatt aggódott Fazekas Sándor volt agrárminiszter, aki még 2018-ban arról beszélt: a rovarevés szerinte a „magyar étkezési szokásokkal” ellentétes elképzelés, mert ezáltal „föllazul” a „keresztény Európa értékrendje”.
Európai léptékűvé vált a Pegasus-ügy azzal, hogy az Európai Parlament is élénken foglalkozik vele, és nyomást gyakorol a brüsszeli bizottságra is. Vizsgálatok és jogalkotási kezdeményezések következhetnek.
Orbán Viktort is meghallgatnák.
Olyan szintre emelkedett ez a bűnözési forma, hogy a mögöttünk hagyott esztendőben minden 11. másodpercben előfordult valamilyen vállalati támadás.
Több tízmilliárd eurót költenének a chipipar fellendítésére.
A dokumentum a második oltás beadásától számított 9 hónapig, pontosabban 270 napig érvényes.
Az új szabályozást Ujhelyi István jelentette be, állítása szerint ő járta ki, mert a kormány képtelen volt erre.