Ellenzék: kormányváltás után visszaszerezzük a fejenként 600 ezer forintot érő támogatást
Magyar Hang 2022. február 16., 14:50
Orbán Viktor videókonferencia közben, 2020. szeptember 9-én (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)
Az Európai Unió Bírósága arról döntött, hogy tolvajoknak nem ad pénzt – reagált a jogállamisági mechanizmus ügyében hozott ítéletre Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. „A számlát sajnos a magyar polgárok állják, a korrupció megfosztja Magyarországot az európai helyreállítási támogatástól. Ez a hatezer milliárd forint jár a magyaroknak. Orbánt elküldjük, az új kormány pedig hazahozza a fejenként 600 ezer forintot érő támogatást” – írta.
Délután egy új Facebook-bejegyzést is szentelt a témának a miniszterelnök-jelölt. Ebben arról írt, hogy győzelem esetén az első dolga lesz, hogy a kormánya megállapodást köt az unióval, és „visszaszerezzük nemcsak Magyarország megbecsülését, hanem azt a hatezermilliárd forintot is, ami létszükséglet a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek. A mai bírósági döntés után kijelenthető, hogy Orbán Viktornak már nincs helye az unióban. Magyarországnak van”.
„Minden magyar állampolgárnak súlyos, forintosítható árat kell majd fizetni”
Az Európai Bíróság mai döntése után egyértelművé vált, hogy az Orbán-kormány antidemokratikus működése miatt mostantól minden egyes magyar állampolgárnak súlyos, konkrétan forintosítható árat kell majd fizetni – így reagált az ítéletre az ellenzéki összefogás, az Egységben Magyarországért.
Visszautasították Magyarország és Lengyelország keresetét. Márki-Zay Péter úgy reagált, hogy a korrupció megfosztja Magyarországot az európai helyreállítási támogatástól, de ha győznek, visszaszerzik a fejenként 600 ezer forintot érő támogatást.
A Fidesz végérvényesen elbukta a csatát az Európai Bizottsággal szemben, így kimondható, hogy mostantól az uniónak joga lesz szankciókkal sújtani a jogállamisági normákat megsértő tagállamokat. Sajnos az nem is lehet kérdés, hogy hazánk esetében élni fog-e az unió az új lehetőséggel, hiszen az egész mechanizmust azért akarták elfogadni, mert a magyarországi események alapján vált egyértelművé, hogy az EU eddig szinte tehetetlen volt abban esetben, ha egy tagország kormánya gátlás nélkül lopta el az embereket megillető uniós pénteket. Ez Európai Bíróság döntését Magyarország, az orbáni időhúzó politikai kezdeményezéssel kényszerítette ki, ezért egyértelmű, hogy a szankciókat is Magyarországgal, az Orbán-kormánnyal szemben fogják először alkalmazni – írták.
A mai döntés fényében az áprilisi választások tétje még világosabbá vált: amennyiben a Fidesz győz, akkor nem fogunk hozzájutni a magyar embereket, a magyar gazdaságot megillető forrásokhoz. Orbánnak két lehetősége marad és mindkettő súlyos, eurómilliárdokban mérhető kárt okoz majd az országnak. Vagy kilépteti az országot az unióból, vagy egy újabb szabadságharcnak álcázva a magyar emberekkel fizetteti meg saját jogaik elvesztésének árát. Amennyiben április 3-án az Egységben Magyarországért szövetség győz, akkor néhány hét alatt felszámoljuk a pártállamot, Magyarország az EU teljes jogú tagállama lesz, nem kell az uniónak saját polgárai védelmében szankciókat alkalmaznia a magyar kormány ellen és minden nekünk járó uniós forrást megkapunk – ígérték.
„Hatalmas pofon ez Orbán Viktornak”
Hatalmas győzelem ez az uniós értékek megvédésén dolgozóknak – köztük az Európai Parlamentnek –, és hatalmas pofon ez Orbán Viktornak. Ő vereséget szenvedett, de Magyarország győzött – kommentálta az ítéletet Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője. „A mechanizmust azért hoztuk létre – tudom, mert egyedüli magyar EP-képviselőként én is ott ültem a tárgyalóasztalnál –, hogy megvédjük közös, európai értékeinket a közösségünkön belül, hogy az uniós forrásokon ne a markukat tartó oligarchák és a pénzéhes kormányközegiek gazdagodjanak, használjuk hát ezt az eszközt” – áll az EP-képviselő Facebook-bejegyzésében.
Varga Judit is megjelent a sajtótájékoztatón, majd gyorsan távozott. Téma volt a benzinárstop is, a kormány nem akarja kárpótolni a kutakat a veszteségeikért, ha pedig bezárnak, a Mol a helyükre lép.
Cseh Katalin emlékeztetett: 46 nap múlva, április 3-án Magyarországon választások lesznek, aminek a tétje egyértelmű. Ha Orbán Viktor marad kormányon, akkor a magyar emberek és a magyar gazdaság nem fog tudni hozzájutni az őket megillető forrásokhoz. „Kormányváltás esetén viszont olyan kormány fogja vezetni Magyarországot, amely visszavezeti az országot az európai útra, és amely ellen fel sem merül, hogy használják a jogállamsági mechanizmust” – zárul a bejegyzés.
„Hatalmasat buktak Orbánék, nem tudták megakadályozni, hogy az unió megvédje az adófizetők pénzét. Elvesztették a pert az Európai Unió Bíróságán. Ez az ítélet most arról szól, hogy az uniónak joga van megbüntetni azokat, akik ellopják az EU-s forrásokat. Óriási pofon ez Orbánéknak, de április 3-án még ennél is nagyobbat buknak majd, amikor elvesztik a hatalmukat" – így reagált Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.
Gyurcsány Ferenc verssel reagált:
Benneteket ütnek, de nekünk fáj. Hasta la vista, baby. Ennyi volt. Vége. Hasta la vista, fiúk. No money, nincs pénz az Unióból, ha így folytatjátok. Nektek a saját zsebetek bánja, nekünk a hazánk, a városaink, a falvaink, a civil szervezetek. Mert ők se kapnak pénzt miattatok. Mert nektek a jog, a tisztesség smafu. Menjetek már el. Tényleg!
Jakab Péter Jobbik-elnök pedig azt írta, hogy „Önző tolvaj vagy, Orbán! Önző tolvaj, aki a mai napon elvett 6000 milliárd forintot a magyaroktól” Hozzátette: „6000 milliárdot, amit Brüsszel nekünk, magyaroknak tett félre, hogy rendezzük a béreket, a nyugdíjakat, az egészségügyet. Egy feltételt szabott: ne lopd el. Te pedig azt válaszoltad, hogy Soros. Meg LMBTQ. Meg nemi átalakító műtétek ovisoknak. Hülyének nézed nemcsak a magyarokat, de Európát is? Pedig csak annyit kellett volna válaszolnod, hogy rendben, nem lopom el. És ez az, ami neked nem megy. És így a pénz sem jön.”
Politikai döntést hozott az Európai Unió Bírósága az igazságügyi miniszter, Varga Judit szerint. A politikus a gyerekvédelminek nevezett törvényhez kötötte azt, bár többször is elhangzott, hogy nem azzal függ össze.