Az autogram

Amikor Vladimir Horowitz 1927-ben a Pesti Vigadóban hangversenyt adott, az autogramkérők közt ott volt tizenhat évesen zongoranövendék édesanyám is. Azt, hogy sikerült-e a művésszel egy-két szót beszélnie, vagy az csak sietve leírta a nevét, már nem tudhatom meg. Anya Valéria barátnőjével állt sorba a jegyekért, de a hangversenyre hárman mentek, nagyanyám is velük. Ki tudja, mi minden történhet két csinos bakfissal a koncert utáni fránya, ledér pesti éjszakában.

Hónapokkal előbb az újságokból lehetett tudni, de terült a szóbeszéd is: a 24 éves zongoraművész Budapestre jön. Az ilyen hír ugyanígy terjed ma is, és nemcsak valami popsztárt emlegetve. Amikor feleségemmel megtudtuk, hogy Khatia Buniatishvili, a híres fiatal grúz zongorista 2018 áprilisában a Zeneakadémián hangversenyt ad, barátaink közt a jegyeladás első percét figyelő szolgálatot szerveztünk. Lecsapni a jegyekre azonnal. Akkoriban volt, hogy anyám dobozban tartott régi papíremlékeit kézbe vettem. Harmadírólap-nagyságú füzetet találtam, lapjai elsárgultak, de épségben maradtak. Mindegyiken egy-egy autogram, anyám gyűjtögette évtizedeken át. Máig ismert muzsikusok aláírásai, köztük Horowitzé. Elegáns, lendületes kézírás, a lap bal alsó sarkától a jobb felső felé tartó betűk, mintha gondosan formálva. Alul a dátum: 1927.