Egy svájci frank 412,97 forint, míg egy dollár 400,21 forint.
Gazdaság
Bár a nagyobb agrárvállalkozók kigazdálkodják az alkalmi munka terheinek pluszadóját, a kicsik belebukhatnak.
Határozott reakciót ígérnek „az elmúlt napokban kialakult pénzpiaci helyzetre”.
Az olajtársaságnak 236 millió dolláros kártérítést ítélt meg egy nemzetközi bíróság.
– Komolyabb strukturális gondokkal küzd a magyar gazdaság, a befektetők pedig a forint ellen fogadnak – hangsúlyozza az ING elemzője a nemzeti valuta mélyrepülése kapcsán.
Egy dollár pedig 409 forint volt.
A Bank360.hu számításai szerint a bankkártya- és személyikölcsön-kamatokkal kell számolni, ha nem született gyermek.
A 410-es szintet is átlépte az euróval szemben.
A KSH: 37,5 százalékkal nőtt az üzemanyagok, 3 százalékkal az élelmiszerek értékesítése
Májusban az előző két hónaphoz és az előző év azonos időszakához mérten is javultak a számok.
De nem közelítette meg a kedden elért történelmi mélypontot.
Ez veszélyes – mondják a szakszervezetek Nagy Márton aldis béremelést bíráló nyilatkozata kapcsán. A közgazdász szerint nem a nagy fizetések, hanem a gyengén tartott forint csapdájába estünk.
Az euróval és a dollárral szemben is óráról órára állít be új rekordot, kedd délután 410, illetve 399 feletti szinten járt az árfolyam.
Nem hogy kedvezményesen kapnánk, de még többet is fizetünk az oroszoknak a fűtőanyagért – csak két hónappal elcsúsztatva –, mintha a szabadpiacról vennénk.
A soha nem látott hitelkiáramlás tovább hajtja az inflációt.