A miniszter betiltaná a műhúst, a szakértő szerint inkább a szabadon tartott állatokat tenyésztő gazdákat kellene támogatni.
Gazdaság
A mutató feltűnően nagyot romlott.
A Jobbik uniós listavezetője szerint Novák Katalin és Varga Judit lemondásának kikövetelésével a magyarok rámutattak Orbán rendszerének romlottságára.
A recesszióból már kikapaszkodott gazdaság növekedése szinte azonnal megállt.
Kedvezőtlennek bizonyultak a tavaly decemberi adatok is.
Az élelmiszerek drágulási üteme lassult, de a cukor ára még mindig csaknem 40 százalékkal nőtt.
Nagy Márton már félre is tette rá a pénzt, de a részesedés később csökken.
Decemberben is csökkent az előző évhez képest a forgalom. A teljes 2023-as év tekintetében majdnem 8 százalékos a visszaesés, ami az évezred legrosszabb adata.
Számos problémát találtak.
A rejtélyes indoklás szerint „a teljesülési feltételek a szerződéses határidőig nem valósultak meg”.
Petschnig Mária Zita szerint akkora hazugságokra épül a kommunikáció, hogy az átlagembernek eszébe sem jut megkérdőjelezni. Interjú!
Varga Mihály jelentette be a részleteket.
Ha most szabadulnának meg tőle, az 735 milliárd forintos veszteséget jelentene.
Nagyon keveset költ a kormány nyugdíjakra, a szegényebbek mind jobban leszakadnak.