Megérkezett a lengyelországi Katowicébe Lembergből (Lviv) a Wizz Air Airbus A320-asa, ez egyike a cég azon a négy repülőgépének, amelyek az orosz offenzíva február 24-i elindulásakor kihirdetett légtérzár elrendelése óta rekedtek az országban – írja az Airportal.hu. A kijevi repülőtéren maradt három Airbusról viszont továbbra sincs hír. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Magyar Hangnak korábban azt mondta, nem volt felelőtlenség Ukrajnába repülni, amikor a többi légitársaság már leállt.
A Wizz Air közel hét hónapja nem tudta kimenekíteni a háború sújtotta országból az egykori ukrán bázisain állomásozó, négy darab Airbus A320-as repülőgépet. Ezek közül egy (HA-LWS) Lembergben, három pedig a kijevi Zsuljani (IEV) repülőtéren (HA-LPJ, HA-LPM és HA-LWY) rekedt az orosz offenzíva február 24-i elindulásakor kihirdetett légtérzár elrendelése óta. A légitársaság a hírek szerint hónapok óta dolgozik azon, hogy kimentse a repülőgépeket az országból, amelyek a legutóbbi közlés szerint sértetlenek, de a kirepülésükhöz az előírt átvizsgálásuk és karbantartásuk szükséges az ukrán hatóságok engedélye mellett.
A virtuális radarok adatai szerint az eddig a lengyel határtól mindössze 60 kilométerre fekvő Lembergben parkoló HA-LWS lajstromjelű repülőgép kedden a délutáni órákban, alacsony magasságon repülve hagyta el Ukrajna légterét, majd biztonságosan leszállt a lengyelországi Katowicében. A Kijevben parkoló gépek állapotáról nincs friss információ.
A háború február 24-i kitörése előtti hetekben a nyugati légitársaságok sorra szüntették be ukrajnai járataikat, ám a Wizz Air repült az utolsó pillanatig. Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója február 25-én adott interjút lapunknak, ebben „kategorikusan kizárta” a felelőtlenség vádját, amit akkor több iparági szakértő is megfogalmazott. – Meggyőződésem, hogy az egész európai légiipar és a biztonsági szolgálatok alulkalibrálták a helyzet súlyosságát. Az azonnali légtérzár mindenkit meglepett, bennünket is. Mindenki arra számított, hogy lesz néhány órányi átmenet a béke és a hadiállapot beállta előtt, amikor még ki lehet menekíteni a repülőgépeket azok személyzetével együtt – fogalmazott Váradi József.
Akkor egyébként arra számítottak, hogy a gépeket rövidesen kirepülhetik Ukrajnából, legkésőbb akkor, amikor humanitárius okokból megnyitják a légteret. Ez azonban máig nem történt meg. A Wizz-vezér arra a kérdésünkre nem tudott vagy akart válaszolni, ki fizeti a számlát, ha a kint rekedt gépek megsérülnek. Ezek ugyanis lízingeltek és kérdéses, hogy a biztosítás mit fedez.