Marad a kültéri kiszolgálás, ami ebben a hidegben nem túl vonzó.
Határon túl
Egy Szlovákiában található intézménynek adják.
Egy ukrajnai szélsőséges hírportál „halállistára” tette Bocskor Andrea európa parlamenti képviselőt.
„A győzelem azt jelenti, hogy kinyílt egy kapu egy új európai küzdőtérre”.
Magyarország kijevi nagykövetsége feljelentést tett az ügyben.
Aggódnak a felvidéki magyar pártok, mert szerintük súlyos következményekkel járhat a február közepén kezdődő népszámlálás a magyar kisebbség számára.
Sokan már a szerb nacionalistákat hívnák segítségül, hogy teremtsenek végre rendet a falujukban. Tudósítónk bejárta a délvidéki településeket.
A román egészségügyi miniszter nem tartja olyan jó ötletnek a lazítást, mert már ott is felütötte fejét a brit mutáció.
Talán csak a kilencvenes évek legelején volt annyira nehéz a személyes kapcsolattartás a székelyföldi és az anyaországi magyarok között, mint tavaly.
Még csak egy embernél mutatták ki, aki nem járt mostanában külföldön.
Kétmillió adag érkezik az orosz védőoltásból Szerbiába.
Sokáig úgy tűnt, hogy a 2020-ban oldódhat a magyar–ukrán viszonyt immár három éve meghatározó feszültség. Azonban Volodimir Zelenszkij is a minden sarkon szeparatizmust látó nacionalizmus túszává vált.
Az új miniszterelnök legfontosabb célkitűzésének az egészségügyi válság lezárását, és a gazdaság talpra állítását nevezte.
Az ukrán nemzetiség Magyarországon teljesen szabadon vállalhatja identitását – írta az ukrán hatóságoknak Szuperák Brigitta.
A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – fogalmazott a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az elmúlt tíz év magyar nemzetpolitikáját összegezve.