Sokáig úgy tűnt, hogy a 2020-ban oldódhat a magyar–ukrán viszonyt immár három éve meghatározó feszültség. Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij csúcstalálkozóját azonban elsodorta a mára az új hatalmat is túszul ejtő nacionalizmus. A kilátástalannak tűnő helyzet legnagyobb áldozata az enélkül is nehéz sorsú kárpátaljai magyar kisebbség
A sokak által várt enyhülés helyett az év végére újabb szintet lépett a kárpátaljai magyar kisebbség megfélemlítése. Már nemcsak a szélsőséges nacionalista szervezetek tartják rettegésben a magyarságot, hanem az ukrán állam részéről is megerősödött a rájuk nehezedő nyomás. Hazaárulás gyanújával indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Szürte település magyar képviselői ellen, mert a felesketésük alkalmával az ukrán után elénekelték a magyar himnuszt is. Az éneklés miatt az elnök pártjának két parlamenti képviselője fordult a hatóságokhoz.
A szürtei képviselők ellen indított eljárás egybeesik az SZBU razziájával, amelynek során állambiztonság csuklyás kommandósai jelentek meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) irodáiban, Brenzovics László elnök ungvári házánál, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolánál Beregszászban és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítványánál is.
Hiába az európai tiltakozás, újabb kárpátaljai magyar politikus került „Ukrajna ellenségei” közé
Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő után Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke is felkerült az „Ukrajna ellenségeit” listázó ukrán nacionalista szervezet honlapjára.
A kommandósok a különböző korrupciós vádak igazolásához, valamint „az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására irányuló tevékenységhez” kerestek bizonyítékokat. Ezt követően felkerült a Mirotvorec Ukrajna ellenségeit nyilvántartó feketelistájára Bocskor Andrea kárpátaljai származású fideszes EP-képviselő is.
Az olyan „elemzések” pedig már meg sem lepnek senkit, mint az ungvári író, újságíró Olekszandr Havros írása. Ráadásul a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert szerző kirohanásait az az amerikai fenntartású, ukrán Szabadság Rádió tudósítójaként teszi, így kárpátaljaiként hitelesnek tűnhet a régiót nem ismerők szemében.
Év végi eszmefuttatásában például azt vetette fel, hogy Ukrajnának törvényben kellene korlátoznia a kárpátaljai magyarok nemzetiségi jogait. A szerző szerint a magyarok maguk provokálják a feszültséget, időről időre átlépve a vörös vonalakat, ahogy ezt az országból kitiltott vezető magyarországi állami tisztségviselők tették, amikor a helyhatósági választásokon a KMKSZ és Beregszász polgármesterjelöltje mellett agitáltak. Havros az ukrán propaganda legfőbb vádját sulykolja, amikor azt mondja, hogy Magyarország úgy viszonyul Kárpátaljához, mint örökbirtokához.
Szerinte a határ menti területeken lényegében információs, pénzügyi, politikai struktúrák egész hálózata van kialakulóban az Ukrajnával szemben agresszivitást mutató szomszédos Magyarország támogatásával. Az ungvári újságíró jelentős kárt okoz a kétoldalú kapcsolatoknak, hiszen azt próbálja tudatosítani az ukrán közvéleményben, hogy a magyaroknak semmi nem elég, és Ukrajnának meg kell megvédeni magát Magyarországgal szemben.
Hazaárulás címén indult büntetőeljárás a magyar himnusz eléneklése miatt kárpátaljai képviselők ellen
Ukrajna területi integritásának megsértése is a vádak között van.
A közismerten magyarellenes Havros megnyilvánulásait nem is lenne érdemes megemlíteni, ha nem esne ez egybe az állambiztonság fellépéseivel. Mert egyre inkább úgy tűnik, hogy a nagy reményekkel várt Volodimir Zelen szkij is a minden sarokban szeparatizmust látó nacionalizmus túszává vált. Beszippantotta az ukrán rögvalóság, és a politikai túlélés érdekében folytatódik az ellenségképek építése.
Az első számú ellenségnek továbbra is az oroszokat tartják, ám szép lassan felnő melléjük a kárpátaljai magyar kisebbség. A magyarellenesség belesimul abba az elmúlt hat évben kirajzolódott összképbe, amelyben a szebb jövőt, jobb életet, európai integrációt akaró kulturált hangokat elnyomta az erőszakkal párosuló, hangos és durva nacionalizmus. Az ukránosítás, a kirekesztés és sajnos az erőszak is normává vált Ukrajnában.
A mai Ukrajna egyik arca lett a náci jelképekkel és fegyverrel masírozó Azov és Dnyipro zászlóalj, amelyet a náci felhangú ideológiával együtt az állam is teljes erővel támogatott. Az akkor kiengedett szellemet láthatóan nehéz visszatuszkolni abba a bizonyos palackba. Sokan nem is akarják. Már csak azért sem, mert jól jönnek ezek a nacionalisták az ellenségkép építéséhez.
Így aztán már a kárpátaljai magyarság gondjairól és a két ország megromlott viszonyának javításáról sincs nagyon kivel tárgyalni. Kijev ugyanis épp arról nem akar beszélni, ami a fő probléma: a kisebbségek jogfosztását szentesítő oktatási és nyelvtörvény továbbra is tabu. Zelenszkij akkor nem nyúlt hozzá, amikor erős felhatalmazással megtehette volna, míg mára annyira megcsappant a támogatottsága, hogy ha akarná, sem tudná megtenni. Pedig még most is lenne kiskapu, így a krími tatárokhoz hasonlóan a kárpátaljai magyarság elismerése őshonosként. Ami nem mellesleg meg is felel a valóságnak. Persze, a nacionalisták ebben is a szeparatizmus támogatását látnák.
A kárpátaljai képviselők elleni eljárás visszavonását kéri Kijevtől az ukrán szószóló
Az ukrán nemzetiség Magyarországon teljesen szabadon vállalhatja identitását – írta az ukrán hatóságoknak Szuperák Brigitta.
Az európai értékek így továbbra is csak lózungok maradnak, a magyar kormánynak pedig nincs sok eszköz a kezében. Ukrajna euroatlanti integrációjának a blokkolása persze érzékenyen érinti Kijevet, ám idegesíti az Egyesült Államokat is. Tisztában vannak ezzel Kijevben is, és Joe Biden győzelme az ukrán pozíciókat erősíti. Az Európai Uniót eközben a kisebbségi kérdések nem nagyon hozzák lázba, ráadásul már belefáradt az egész ukrán válságba.
A többi érintett ország sem túl hangos a kérdésben. Részben azért, mert az oktatási infrastruktúra nem épült ki annyira, mint a magyarok esetében, így kevesebbet vesztettek. A bolgárok és egy-egy esetben a románok még kiállnak az ukrán jogsértésekkel szemben az európai porondon, ám például a lengyelek számára fontosabbak a geopolitikai érdekek.
Így aztán a magyar–ukrán viszonyban marad a patthelyzet, amelynek a valódi áldozata éppen a kárpátaljai magyar kisebbség. Ezért a kemény kiállás mellett érdemes lenne talán jobban figyelni mind a kárpátaljaiaknak, mind Budapestnek az ukrán érzékenységre is. Feleslegesen nincs értelme hergelni az amúgy is mindenre ugró ukránokat, okot pedig nem szabad adni a fellépésre. Nem erősíti a magyar pozíciókat az sem, hogy folyamatosan Kijev a kezdeményező, és az ukránok legtöbbször agresszív lépéseire kell reagálni.
Persze, egyáltalán nem biztos, hogy mindez a jelenlegi helyzetben kimozdíthatja a holtpontról a magyar-ukrán viszonyt, de egy próbát az integráció blokkolásával párhuzamosan azért megér. Vállalhatatlan kompromisszumba három év kemény kiállás után nem szabad belemenni, a közeledés lehetőségeit azonban keresni kell. Hiszen lassan arra is figyelni kell, hogy legalább a párbeszéd fennmaradjon a két ország között. Hogy miért? Mert Zelenszkij közben már arról beszél, hogy ő kilépne a minszki folyamatból, és a lakosság esetleges mozgósítása is téma. Veszélyes közeg, amely immár nemcsak a kárpátaljai magyarságot, hanem Magyarország biztonságát is érinti.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar 2021/1. számában jelent meg január 1-jén.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2021/1. számban? Itt megnézheti!
