Egy kép anatómiája: ezúttal egy 1953-as vállalati télapó ünnepségről készült fényképet vizsgáltunk meg tüzetesebben.
A kommunista Mikulás
„A Mikulás tetézett puttonyával / mindig csak gazdag házak közt barangolt, / vitt csokoládét, mandulát és mézet / s még virgácsa is cukros színarany volt. / A jó gyerek, hogy étvágyát ne rontsa / ebéd után ette a cukorcsizmát, / és korcsolyát kapott, hogy ügyesítse / zenés jégpályán a lába izmát. / Más jó gyerekek nem kaphattak csizmát / se cukorból, se bőrből mostanáig. / Hagymát ettek és rongybatekert talppal / jeges úton mentek az iskoláig. / De most a munkás értük áll a géphez / hogy ruhát adjon s cipőt víg futásra, / és tanulásra, meseszóra könyvet – / így jő a nép új, piros Mikulása!” A fordulat évében, 1948-ban ezzel az Új Mikulás című verssel a címlapján jelent meg a Friss Újság december 5-ei száma, a hozzá készített illusztráción még egy Szent Miklós püspökre emlékeztető figura figyelte titokban az ablakon át az öntudatos munkáscsalád boldogságát.
Az ötvenes évek azonban a Mikulást is elsodorta, a kommunista politika vallásellenes ideológiája nyomán innentől kezdve a szovjet mintára megalkotott Télapó látogatta a gyerekeket. A Télapó elnevezés az orosz Gyed Moroz, vagyis Fagy apó név tükörfordításából ered, de már a Rákosi-korszak előtt, a két világháború közötti időszakban is használták itthon ezt a kifejezést. A képen látható, szovjet ikonológiára fazonírozott Télapó-ábrázolás egyszerre idézi Lenin és Sztálin arcvonásait, de a Cipőbolt Kiskereskedelmi Vállalat dolgozóinak gyerekeit és a furcsa farsangi kavalkádhoz csatlakozó porontyok lelkesedését ez nyilván nem vetette vissza. Ezeken a tejeskávéval és cukros brióssal kísért ünnepi uzsonnákon – mielőtt az ősz szakállú, busa szemöldökű jóságos Télapó nagy könyve segítségével a gyerekek fejére olvasta jó és rossz tulajdonságaikat, és kiosztotta csokoládés csomagjait –, a gyerekek verses műsorral szórakoztatták az egybegyűlt szülőket.
Gyerekvállalás az ötvenes években
A „szovjetizálás” az élet minden területére kihatott, így a gyermekek életét is alapvetően befolyásolta. A nőknek már nemcsak családanyaként, de a sztahanovista mozgalom élmunkásaként is helyt kellett állniuk. Nekik nem adatott meg a három éves szülési szabadság, a gyerek érkezése után röviddel újra dolgozniuk kellett, így a kicsiket a gyárak, vállalatok bölcsődei, óvodai gondozói nevelték. A több műszakban dolgozó anyák sokszor az egész munkahétre az idegenekre hagyták gyermeküket.
A tágabban értelmezett (1950–1956) Ratkó-korszak kellős közepén készült ez a felvétel, abban az évben, amikor megjelent az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat. Rákosi Mátyás komolyan véve a szocializmus népesedési törvényében lefektetett célokat, minél hamarabb minél több gyereket szeretett volna az országnak. A Ratkó Anna népjóléti és egészségügyi miniszter nevével fémjelzett hivatalos családpolitika a születésszám növelése érdekében tiltotta az abortuszt, és bevezette a gyermektelenségi adót. De a rendelet igyekezett különböző eszközökkel segíteni is a gyermekvállalást: meghosszabbították a szülési szabadságot, felemelték a családi pótlék összegét, az újszülöttek ingyenes babakelengyét kaptak, terhességi és gyermekágyi segélyt, anyasági segélyt osztottak, a hét vagy több gyermekkel bíró családok pedig pénzjutalomban részesültek. Elrendelték a bölcsődei férőhelyek számának növelését, szükség esetén vándor és idénybölcsődéket létesítettek. Az a mai napig vitatott, hogy csupán a tiltott magzatelhajtás vezetett a születésszámok kiugrásához, vagy inkább a sikeres agitáció nyomán vállaltak több gyermeket a családok az újjáépülő országban.
A tervgazdálkodás alapszerve a szocialista vállalat
Öt évvel a kép készülte előtt foglalták rendeletbe a száznál több dolgozót foglalkoztató vállalatok államosítását. A Magyar Kommunista Párt gazdasági kérdésekben illetékes főtitkárhelyettese, Gerő Ernő által a legnagyobb titokban megtervezett akció a gyáripar 90 százalékát, 594 vállalatot és hozzávetőleg 160 ezer munkást érintett. Az államosításra kijelölt cégek megbízott vezetőit 1948. március 25-én, pénteken délután 4 órára távirati úton rendelték be a Vasas Szakszervezet budapesti székházába, de az összejövetel célját nem osztották meg velük. A megnyitóbeszédet a szociáldemokrata Szakasits Árpád tartotta, aki ekkor a kormányban miniszterelnök-helyettesi és ideiglenes iparügyi miniszteri pozíciót is betöltött. Őt követte Gerő Ernő, aki bejelentette, hogy az egybegyűltek feladata az államosítás végrehajtása, ők lesznek az államosított vállalatok új vezetői.
A kinevezettek többsége fizikai munkás volt, akik soha nem jártak az irányításuk alá kerülő gyárban. 1949 végére már a tíz munkásnál többet foglalkoztató és a külföldi tulajdonban lévő üzemek is állami tulajdonba kerültek. A nemzeti vagyon újraelosztásával, a magánipar teljes felszámolásával – a mezőgazdaságot kivéve – megszűnt a piacgazdaság rendszere, a szovjet tervgazdálkodás alapszerve a szocialista vállalat lett. Szovjet mintákra támaszkodva profilírozták a vállalatokat, így egy adott gyártási ágban lehetőség szerint csak egy, esetleg két üzem működhetett, melyek kizárólag egy adott termék gyártásával foglalkozhattak.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/49. számában, az Időgép történelmi mellékletben jelent meg december 3-án.
