Európa és mi

Az európai választások végeztével kezd nyilvánvalóvá válni, hiányzik az az európai méretre szabott politikus, aki képes lenne valamilyen egyesítő szerepet betölteni a kontinens nyugati és keleti felén. Aki el tudná mondani, milyen lesz a sikeres Európai Unió. Tény, a mai (még) huszonnyolc tagállammal rendelkező EU nagyban különbözik a kezdeti, a római szerződést 1957-ben aláíró hat ország közösségétől, adottságaitól.

Mivel az unió tagállamainak száma fokozatosan növekedett, kialakult egyfajta reagálási képtelenség az életünket foglalkoztató fontosabb kérdésekben is. Ennélfogva nem szokatlan, ha valamilyen válság merül fel, akkor a tagok hónapokig vagy akár évekig vitatják a problémát, kevés érdemi intézkedéssel. Ilyen például a bevándorlás témája vagy Venezuela ügyében az egységes politikai állásfoglalás hiánya. Huszonnyolc különböző hanggal nehéz elérni a teljes összhangot, és Brüsszel megoldási javaslatai sok tagországot elidegenítenek a szorosabb együttműködéstől. Mindenesetre azt mára sikerült elérni Európában, hogy ha nem is értenek egyet az országok, akkor sem tervezik az egymás területére való behatolást.

Valamint ott vannak a vezető európai politikusok elképzelései az uniót illetően. Angela Merkel pragmatikus EU-t szeretne, még Matteo Salvini szkeptikus a szorosabb integrációt illetően. Arról nem is beszélve, egyes politikusok, megérkezve Brüsszelbe, pillanatok alatt feláldozzák addig hangoztatott álláspontjukat, elárulva szavazóikat a mélyebb integráció előmozdítása érdekében. Olyanok, mint akik gyengék ahhoz, hogy a korrupciót megakadályozzák, akkor inkább a szolgálatába állnak.

Továbbá a brexit megoldatlansága nemcsak a kontinensen okoz bizonytalanságot, hanem a szigetországban is jelentős politikai töredezettséget, válságot eredményez. Teljesen leegyszerűsítve a brit közbeszédet, a brexitet a román zsebtolvajoktól és kockázóktól való szabadulásként kezdik megélni.

De ezeknek a szélsőséges kilengéseknek az oka maga az EU is részben, mert nem vette, veszi figyelembe a kritikus észrevételeket, próbálva ezeket valószerűtlenné, nevetségessé tenni. Az ennek nyomán kialakuló természetellenes politikát pedig már nehéz helyrehozni és mederben tartani, ami teljesen más irányba lökheti a közvéleményt, a kontinens országait.

Jelen helyzetben – midőn itthon is előszeretettel temetik az EU-t – a politikai vezetés nem tud mit kezdeni a világ kiszámíthatatlan változásaival. A felelősséget hárítva könnyebb másokat, Sorost vagy Brüsszelt hibáztatni sorsunk alakulásáért, ez pedig hű képet ad a kormány szellemi és fizikai állapotáról. A nemzeti megújulás olyan helyzetet kell jelentsen, amikor a hatalom nem barátok, rokonok, pártok kiváltságait erősíti, hanem valóban a haza érdekeit szolgálja.

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/25. számában jelent meg, 2019. június 21-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/25. számban? Itt megnézheti!