Magyarország sosem támogatta a szankciókat, sosem szavaztuk meg őket – állította az egyik kormánypárti rádióban pénteken a miniszterelnök. Egyenes, egyértelmű, világos kijelentés. Az igazsága pedig könnyen ellenőrizhető: a magyar kormány az Oroszország elleni eddigi nyolc európai uniós szankciós csomagot megszavazta; ha nem ezt teszi, a szigorú döntéshozatali szabályok miatt azok nem is léphettek volna hatályba.
Nem az a kérdés tehát, hogy igazat mondott-e Orbán Viktor, hanem az, a rutinszerű felhorgadáson túl miért tekinti a hamis politikusi beszédet a többség természetesnek. Amikor Orbán 1990 őszén a reggel letagadott, majd néhány órával később bejelentett benzináremelés miatt a taxisblokádot követő parlamenti vitában a hazugságot olvasta az Antall-kormány fejére, formailag igaz kijelentése nagy felzúdulást keltett. Azóta a politikai viták napi velejárója lett egymás lehazugozása. Ami nem a közbeszéd züllésének a tünete, hanem annak következménye, hogy a könnyen leleplezhető, immár szégyenérzet nélkül előadott hazugság a politikusi eszköztár bevett részévé vált. Mondhatni: polgárjogot nyert.
Meg lehet magyarázni – nyegléskedett Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédben, s bizony, Orbán Viktor szankciós tényferdítését is meg lehet. A kormány a megélhetési nehézségekért másra akarja tolni a felelősséget, ezt a célt szolgálja a sokadik nemzeti konzultáció és az uniós szankciókat kárhoztató bombás plakátkampány; az erős politikai üzenettel azonban nem fér össze a prózai valóság, a miniszterelnök nyolc támogató brüsszeli voksa. Annyira nem, hogy nem elég az úgymond kiharcolt mentességekre és egyéb méltányolható érvekre hivatkozni: ha a kommunikáció fekete-fehér, akkor hazugság árán is át kell vinni az üzenetet. De lám, a motivációt elemezgetve már-már én is a megértés vizében oldom fel a hamis beszéd szennyét. Sokan nézik szinte csodálattal a Fidesz roppant propagandagépezetének valósághajlító mutatványait, mondván, a siker mindent igazol.
Ha azonban a közösség elfogadja, természetesnek veszi, sőt, még díjazza is a morális gátakat leromboló politizálást, saját magát végletesen kiszolgáltatottá teszi a romlott hatalom praktikáinak. Ahol a normaszegés a norma, ott lassan senki nincs biztonságban. Mintha a magyar nép elfeledte volna: a politika addig merészkedik, amíg nem érzi azt, hogy ellenállásba ütközik. Nem vet ránk jó fényt, hogy ma a legfőbb hatalom birtokosa úgy látja, nincs igazmondási kényszerben.
Hol válság van, ott válság van.
