Szomorú látlelete az ügy a magyar jobboldali-nemzeti tábor szellemi elvárásainak – így foglalta össze egy hete Szentesi Zöldi László mindazt, amit az „egyazászló” alatt a pozsonyi csatáról szokás összehordani. A kormánypárti publicista szokatlan nyíltsággal írt arról, hogy „állítólag nemzeti gondolkodású emberek” leginkább erre az egy eseményre vannak ráfeszülve a történelemből, csak épp nem tények, hanem a közösségi médiában terjedő fals információk alapján. Például, hogy egy amerikai katonai akadémián tanítják az ütközetet. Meg hogy az ellen ekkor megüzente, ki kell irtani a magyarokat. De még csak az sem biztos, hogy a 907-es csatában részt vehetett a valamikor ekkoriban elhalálozó Árpád vezér.
Nem sok időnk maradt viszont az írást elemezni, mert amilyen váratlanul megjelent, olyan szélsebesen tűnt is el a Demokrata-publicista oldaláról. Pedig hát azt írta, ha csalódik benne valaki, mert nem ezt várta, az sem érdekli. Mindenesetre a Mandiner szemléjében olvasható még az írás. (Amíg le nem szedik onnan is.)
Egyes (szélső)jobboldali szubkultúráknak régóta kedvelt toposza a pozsonyi csata. Pontosabban nem is elsősorban maga az ütközet, hanem a köré szőtt mítosz, és az elhallgatásának legendája. Zugtáltosaink számára többnyire az a valós történelmi esemény, amit szerintük valaki el kíván kendőzni. Mindazt pedig, ami a tankönyvekben szerepel, rögtön kétkedve fogadják. De nemcsak a történészeket ostorozzák ezzel, az új magyar filmek kapcsán is rendre visszahalljuk ezt. Miért megint a holokausztról szól egy mű, bezzeg a pozsonyi csatáról miért nem láthatunk semmit? – szól az állítólag nem zsidóellenes felhorgadásuk. Legalábbis szólt eddig.
Arra az ajándékra azonban talán még a Honfoglalás című műremeken edződött turulszelídítők sem számíthattak, amit a közmédia tett a fa alá. Az előzetesen kihozott dal, amit Tóth Gabi és Fankadeli közösen énekel, és ami mellé a kilencvenes-kétezres évek játékgrafikái köszönnek vissza, szavak nélkül hagyott minket. Szóltak az előadók helyettünk is, a címbe emelt refrénben például arról, hogy „egy az Isten.” Érdekes felvetés mindez a korabeli pogány magyarság kapcsán. Vagy a dal készítői a frankoknak szurkolnak? - tette fel a kérdést volt kollégám.
Izgalmasabb kérdés, mit szólnak most az elnyomottság-tudatukat folyton dédelgető táltosaink. Azért kellett ennyi éven át üldöztetve lenni, hogy végül Tóth Gabi mögé kelljen felsorakozniuk? Ezt még talán ők sem érdemelték. Ahogy a magyarság egészéhez méltatlan, hogy az úgynevezett Magyarságkutató Intézet és a Történelmi Animációs Egyesület giccses konzolhazugsággá degradálja történelmünk bármely szeletét. A végeredmény is olyan lett, mint sejteni lehetett. Szegény Árpád mit szólna, ha ezt az animációt látnia kellene? Valószínűleg – ha mégis csak ott volt – most fújná le az egész csatát. Érthető módon, hiszen ennél a kínos minimalizmusnál a pozsonyi csata ezerszer többet érdemel – zajlott épp akárhogyan is. (Arról, hogy mi az, amit tudunk, és mi az, amit nem, itt és itt lehet például tájékozódni. Érdemes.)
