Komoróczy Géza a meglepetések embere. Sokak számára legalábbis az lehet a judaisztika nagy szakállú szakértője, másféle habitust várnának tőle, nem kisfiús lelkesedést vagy épp lezser hétköznapiságot. Hargittai István beszélgetőkönyvében többen is megfogalmazzák ezt. Igen jellemző például Radnóti Sándor köszöntése: „nyaranta Szigligeten gyakran ülünk egymás mellett esténként a teraszon Komoróczy Gézával. Vidám, pálmafás inget visel, s kiveszi a részét a borkóstolásból. Komoly, izgalmas beszélgetéseket kezdeményez, amelyekben benne van szaktudása (amely maga is igen széles körű), de egy sokkal általánosabb tudás is – világlátás.”
Komoróczy, ahogy az előbbiekből látszik, csalódást sem kelt. Történészek gyermeke, aki ugyanúgy páratlan felkészültséggel beszél szülei Szekfű-szemináriumairól, mint Bence György és Kis János közös munkáiról vagy a rendszerváltás utáni, tervbe vett egyetemi reformokról. Az 56-os forradalom éppúgy szóba kerül, ahogy egy évvel későbbi, egyetemi fegyelmi ügye. A november 7-ei ünnepségen ugyanis ülve maradt az Internacionálé alatt, a héber nyelvtanjába mélyedt inkább. Végül Ortutay Gyula rektor kegyelmezett meg neki. Sajátos mindaz is, ahogy a családdal akkoriban a berendezkedő rendszerhez viszonyultak: „apám arról beszélt, hogy ez teljesen értelmetlen lázadás volt, és a szovjetek gyorsan leverik. Vitatkoztunk heteken át. Akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy ezután minden politikai ambíciómat az ókori történelemben fogom kiélni.”
Aztán a rendszerváltás idején az SZDSZ-szel szimpatizál, meggyőződése, hogy Magyarországot „csak a nyugatias liberalizáció viheti előre”. Érdekes módon később mégis sokat vitázik az általa ultraliberálisnak nevezett álláspontot képviselőkkel. Például a kétezres évek közepén, amikor nem ért egyet azzal, hogy szervezete, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselje Bácsfi Diánát. Komoróczy nem ért egyet a szólásszabadság mindenekfelettiségével: „nem a szabadság indokolt korlátozása a legnagyobb veszély, hanem a visszaélésnek a szabadságban korlátlanul megnyíló lehetőségei.”
Érthető persze, hogy az antiszemitizmusra különösen érzékeny Komoróczy kevésbé megengedő, amikor hasonló esetről van szó. Mégis vitatkozhatunk vele mind a szólásszabadságot, mind a történtek értékelését illetően. A szabad demokrata értelmiség tévedései között említhetjük legalábbis, hogy nem kezeltek mindent a súlyán, és például egy Bácsfi-féle identitászavaros akcióra is úgy csaptak le, mint mondjuk egy gárdaalapításra. Komoróczy pedig a rá jellemző bölcs kíváncsiságával láthatná azt is, hogy Bácsfi antiszemitizmusa nem volt több hamar megbánt, buta provokációnál, ellenben Aranykormítoszok és visszatérés című, 2003-as vallástörténeti tanulmánykötete érdemes lenne az elemzésre. (Későbbi ezotériagyanús tevékenysége pedig az erős kritikára.)
Ez persze csak egy apró, de jellemző epizód elmúlt harminc évünkből. Komoróczy pedig lelkesen mesél Hargittainak nemcsak a rendszerváltás utáni politika alakjairól Kőszeg Ferenctől Orbán Viktorig, de a szocialista-kommunista időszak bűneiről és hétköznapjairól is. Ahogy az orientalizmus évszázadairól, nagy vitákról és előremutató kutatásokról egyaránt. És van véleménye persze a 2010 után berendezkedő NER-ről is: „az utóbbi években azt szoktam mondani, hogy én teljesen optimista vagyok, ugyanis az asszír birodalom is megbukott.”
Érdemes a kötetben elmélyedniük nemcsak azoknak, akiket érdekel a történészszakma vagy a közélet, de mindenkinek, aki érteni szeretné a körülöttünk lévő világot.
Hargittai István: Jeremiás nyomában – Beszélgetések Komoróczy Gézával, Magvető, 2021, 5999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/24. számában jelent meg, június 10-én.
