Részlet egy „étteremkritikából”: előétel „a pihentető, nemtúrós posztmodern: kaja helyett magyarázkodást kapunk: hogy miért nincs a tányéron semmi”, főétel egy „avantgarde bőségtál négy személyre. Márton-napi szürrealizmus esernyős babbal, varrógépelt lúdgégével. Telefonfülke pankó morzsában. Prímszámok hóesésesben. Zsebórával töltött bárányfej. Nem mellesleg két absztrakt paprikapötty spenótnégyzeten, pékné módra.”
Persze hogy ez nem valós, persze hogy ez paródia, mégpedig többdimenziós, és ha többdimenziós paródia, akkor ma magyarul csakis Bödőcs lehet. A szerző Prímszámok hóesésben címmel a napokban megjelent, új kötetének címadó étele (ki gondolná a cím olvastán, hogy ez egy étel?) és minden más is, ami Bödőcs, egyszerre több síkon működik, itt például, ezekkel a nyilvánvaló sületlenségekkel nemcsak a túlhajtott, mesterkélt modern konyhanyelvnek szúr oda, hanem az irodalomtudománynak is. És így tovább. Mindez azonban csak csekély ízelítő Bödőcs legújabb kötetéből, mert a „miniatűrök” műfaj-meghatározással megjelenő könyv nagyon sokféle írást tartalmaz.
A humoristaként megismert és az elmúlt évtizedekben a legkiemelkedőbbé váló Bödőcs első kötetében, az Addig se iszik címűben irodalmi paródiákat közölt, ezt követte a Meg se kínáltak című regény, ahol egy központi mesélő alak élettörténetét ismerhettük meg, azaz tulajdonképpen a stand uptól és a humortól mint alapvetéstől a kötetek, bár sok szempontból szépirodalmi művek lettek, nem léptek el. A szerző harmadik könyve, a Mulat a manézs pedig egy regénnyi remek szatíra, ahol a humor szintén több mint üzenethordozó, színező, a befogadást könnyítő elem.
A Prímszámok hóesésben nagyban nem tér el megszokottaktól, az olvasó nem fog csalódni, ha tréfára, iróniára, viccre van igénye, s emiatt veszi kézbe a kötetet. Azonban az új Bödőcs-könyv virtuozitása nem a jelzős szerkezetek halmozásában, az enciklopédikusságig menő részletezésekben és a barokkos körülfogalmazásban jelenik meg, bár ezek is megvannak, ahogy a nagy olvasottság, tájékozottság és érzékenység is. A humor reneszánsz embere ezúttal íróként elsősorban a tömörítést, a sűrítést, a töménységig egyszerűsítést, a kisformát választotta. A már az első kötetében megidézett örkényi világot írta tovább, felül és újra, de úgy, hogy nevezett nagy előd is, szerintem, elismerősen csettintene.
Ahová visszafogottabb hang illik, ott nem harsány, nem tolakszik, egy-egy vicc kedvéért nem írja túl a szöveget, számos írás hallgat el idő előtt, hogy – és ez jólesik az olvasónak, mármint az, hogy komolyan veszik és kinézik belőle, hogy érteni fogja – gondoljuk tovább mi a leírtakat. Akit kell, aki megérdemli, azt továbbra is maró gúnnyal kezeli a szerző, látlelete a világ és benne K-Európa és nem kevésbé Magyarország életéről pontos, érzékletes, mi több, részletgazdag, jóllehet, valóban rövid és még rövidebb írásokról van szó. A humor a kötet írásaiban lehajítja magaslataikból a diktátorokat, pöffeszkedőket, a semmitmondókat és hazugokat, felemeli a kicsit, az uralom alá vetettet. Bödőcs játszik a történelmi szereplőkkel, mögé néz és mögé láttat díszleteknek, álruháknak. A kötetben éppúgy beszél a Tisza (panaszkodik), mint egy hős sakkfigura (búcsúlevelet ír), egy senki által nem ismert alak (bizonyos Századik Gizella, magánszemély) kérvényben próbál engedélyt szerezni egy tüsszentéshez, mint ahogy titkos szerelmes (és erotikus!) leveleket vált egymással a múlt század első felében egy bizonyos Joszif és egy bizonyos Adolf.
A humor poétikai eszköz a szerző kezében, fejében, tollán, segítségével gondolkodtat, eszméltet, nem mintha ez eddig hiányzott volna Bödőcs írásaiból (gondoljunk a paródiakötet zseniális Móricz-írására vagy a képzelt Márai-naplójegyzetekre). Sok esetben az arcunkra is fagy a mosoly, mert amit humorral oldva (lásd a szó eredeti jelentését) bead nekünk a szerző, sokszor kemény eledel. Abszurd-e elképzelni például, hogy a KRESZ-ben bevezetik a feudalizmus szabályait, és, mondjuk, innentől kezdve más szabályok érvényesek a gazdagokra és megint mások a kevésbé tehetősekre? Vagy azt, hogy a stoptáblát csak bizonyos éves jövedelemszint alatt kell figyelembe venni? Nyilván igen, miközben a leírt szituációk mintha közelítenének a valósághoz. A Dióhéjban című novella (kamaradráma) pedagógus hőse pedig egyenesen a mindennapokból lehet(ne) ismerős. A Gyász című kötetzáró novella egy groteszk temetést ír le, amelynek jó pár részlete mégis ismerős lehet.
Szokás fanyalogni, hogy manapság nehéz már abszurdot írni, hiszen bármi elképzelhető ma már, annyi lett az abszurd körülöttünk. Bödőcs írásai azt üzenik, nem most lett, hanem mindig is volt, mégpedig bőséggel abszurd a világban. Meg azt is, hogy ne hagyjuk győzni, főleg ne triumfálni azt, ami embertelen, igazságtalan vagy csak egyszerűen merő hülyeség. Ráadásul megtudhatjuk, mi a nehéz, mi a könnyű, mi van a végső igazsággal, az azonos című Bödőcs-buddhista történetből: „– A kalapács és a tollpihe ugyanolyan nehezek, míg a lábadra nem esnek. Mondta Buddha. Csak akkor épp nem volt ott senki. – Télen fontos a kémény – állapította meg. – A közönség vágyik a végső igazságra, a végső igazság nem vágyik közönségre – gondolta még, és felkacagott.”
Bödőcs Tibor: Prímszámok hóesésben. Helikon Kiadó, 2023. 4499 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/39. számában jelent meg szeptember 29-én.
