Schrammel Imre az egyik legfontosabb magyar művész. Szinkronban van a világgal, de úgy, hogy újat teremt. Nem utánoz. Ugyanolyan a jelentősége, mint Kondor Bélának – mondta az iparművészről Németh Lajos művészettörténész, a XX. századi magyar művészet meghatározó interpretátora. A Kossuth-díjas és a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett keramikus roppant munkásságát még áttekinteni is komoly vállalkozás, művészetének hatását felmérni pedig valóban teoretikust próbáló feladat.
Az MMA Kiadónál megjelent monográfia a teljességre nem törekedhet ugyan, de ennél alaposabb és látványosabb munkát nehéz lenne összeállítani a 87 éves Schrammel Imréről. A kötet megjelenése tragikus eseményre emlékeztet, a szerző, Kernács Gabriella művészettörténész már nem vehette kezébe a monográfiát, március 4-én, 78 éves korában elhunyt. A könyvben szereplő szövegeket Wehner Tibor szerkesztette, egészítette ki és látta el jegyzetekkel.
„Schrammel Imre hatalmas életműve folyamatos, gyötrődő, kétkedő, kérdező, sohasem megnyugvó párbeszéd a földdel, az agyaggal. A minden eddig élt élőből lett ősanyaggal dolgozik, különös, szenvedélyes kapcsolatban áll vele. Ő maga aszketikus alkat, gótikus szentekhez hasonlít, mégis Antaios juthat róla eszünkbe, a görög mitológia óriása, aki mindaddig legyőzhetetlen volt, amíg meg tudta érinteni anyját: a Földet. Az érintésből mindig új erőt merített. Schrammel számára – úgy tűnik – szinte mágikus jelentőségű a föld megérintése. A nyomhagyás” – írja Kernács Gabriella, a jellemzéssel egyszerre kijelölve a monográfia legfőbb feladatát. A kötetnek az anyag művészetét kell érzékelhetővé tennie – a papíron. Bemutatni a kerámiát, a művész által emlegetett őselemekkel való munkát a síkban, már önmagában is nehéz, Schrammel Imre alkotásai azonban tovább bonyolítják a dolgot.
– Forradalmár, újító, másképp gondolkodó. Öntörvényű művész. Szinte mindig szembe megy a kánonokkal. A maiakkal is. Apostola, mániákusa, mestere és tudósa a szakmájának – írja Kernács Gabriella Schrammel Imréről. Művészetében az anyag megformálásának atavisztikus vágya az avantgárd lázadásában ölt testet, a hagyományok a megdöbbentő újdonságban nyerik el végső formájukat. A monográfia a bevezető tanulmányt követően 130 oldalon át mutatja be a keramikus alkotásait. Ez a páratlan dokumentáció legalább annyira izgalmas, mint a könyv második felében szereplő életútinterjú, amelyből filmbe illő pálya rajzolódik ki.
A háborús gyermekkortól és a halottnak mondott, majd felbukkant apa történetétől a forradalom által meghatározott egyetemi éveken, a pályakezdés lázadásán és a „három T” jótékony hatásain át az elismert művészi lét kérdéseiig a beszélgetésben számos figyelemre méltó esemény kerül elő, komplex, önmagában is megálló fejezetté alakítva az interjút.
„Talán senki nincs, aki a kerámiáról, a porcelánról gyakorlati és elméleti szinten többet tudna, mint ő – írja Kernács Gabriella Schrammel Imréről. – Munkájához való hozzáállása eszünkbe juttathatja Andrej Tarkovszkij 1966-os Rubljov-filmjének harangöntés-jelenetét. Ki tudná eldönteni, hogy ott mi történik inkább: egy hosszan tanult, tapasztalatokon nyugvó, kemény és szigorú mesterség próbatétele, precíz szakmunka, a véletlen kockázatával számoló mestermunka, vagy csoda, varázslat, valamiféle transzcendens tevékenység, ami fölemeli az embert a földről egy szellemi szférába? Schrammel munkásságában érezni a tarkovszkiji harangöntés ízét.”
Kernács Gabriella, Wehner Tibor: Schrammel Imre. MMA Kiadó, 2021. 7800 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/19. számában jelent meg május 7-én.
