Paul Mescal a Gladiátor 2. című filmben
Ha definiálni akarjuk, mitől jó egy folytatás, akkor a film minősége mellett azt is meg kell néznünk, mennyire volt szükség annak elkészültére. Még inkább: van-e bármi, amit az adott film(ek) világában még el lehet mesélni, el lehet mondani? Ezek a kérdések elsősorban a filmes (Marvel-moziverzum) és sorozatos (The Walking Dead) univerzumoknál szoktak felmerülni, hiszen mostanság, ha akad is elmesélnivaló, az nem biztos, hogy megfelelő minőségben jut el a nézőkhöz. Az első Gladiátor ráadásul nem hagyott sok kérdést nyitva. Emiatt rögtön felmerülhet, hogy a Paramount miért készített folytatást egy filmhez 24 év után, majdnem háromszoros (210 millió dollár) költségvetéssel?
A történet Luciusszal (Paul Mescal) indít, akinek hazáját éppen meg akarják szállni a rómaiak Acacius (Pedro Pascal) vezetésével. Felesége halála és a vesztes csata után Lucius rabszolgaként Rómába kerül, ahol harci képességeivel kivívja Macrinus (Denzel Washington) elismerését. Macrinus emellett a két regnáló uralkodó, Geta (Joseph Quinn) és Caracalla (Fred Hechinger) rendszerének megdöntésén dolgozik.
A film legnagyobb erénye és élvezeti faktora a látványvilág, aminek láttán értelmet nyer a 210 millió dolláros költségvetés. John Mathieson (akinek ez a hatodik filmje Ridley Scott-tal) festői képeihez Harry Gregson-Williams szolgáltatja a zenét, melyek így tökéletesen teremtik meg a film atmoszféráját. Kiemelendő még a vágás és a díszlettervezés: előbbi a harcjeleneteknél, utóbbi pedig az egész filmen átívelően kifogástalan. Rómát ennyire élethűen filmen még nem láttuk, ebben sokat segítenek a kosztümök, melyek mindegyike szinte megszólal előttünk.
Hasonló, de nem ez a helyzet a színészi játékok terén: a főszereplőt alakító Paul Mescalból például hiányzik minden olyan jellemvonás, ami Russell Crowe-ban annak idején megvolt. Habár ez nem lenne feltétlenül probléma, hiszen a haragot és a gyászt képes hitelesen visszaadni, azonban karaktere nem elég mély, hogy Maximus árnyékából kitörjön. Emiatt Mescal leginkább szenved, aki már sorozatban (Normális emberek) és filmben (Volt egyszer egy nyár) is bizonyította tehetségét, azonban karaktere után színészi alakítása sem ad választ arra, miért volt jó választás főszereplőnek. Nála Pedro Pascal egy fokkal jobb, mint az uralkodók előtt eljátszott szerepe és a valódi céljai között őrlődő Acacius, azonban karakterével sem a forgatókönyv, sem a film nem foglalkozik eleget, hogy elérje a kívánt hatást.
A két uralkodót Joseph Quinn és Fred Achinger játssza, akik Pascalhoz hasonlóan nem kapnak elég időt karaktereik elmélyítésére. Ennek ellenére Quinn elég indokot ad rá, hogy bizakodva várjuk a jövőre érkező Fantasztikus Négyest, ahol ő fogja játszani Johnny Stormot. Achinger kicsit több teret kap, de a film a karakterét nem viszi semerre, emiatt nem tud kiteljesedni. A Gladiátor 2. egyik legjobb alakítása a Lucillát játszó Connie Nielsené, aki az első rész után itt is nagyon jól megdolgozta karakterét, azt fia megjelenésével sikerült relevánssá tenni. Ha szerepe feltétlenül nem is, Nielsen simán elbírt volna még több játékidőt, hiszen a film érzelmi súlypontja nagyrészt rá nehezedett.
A legjobb alakítást azonban Denzel Washington hozza, aki egyszerűen lubickol a hatalomért mindenre képes, csak saját magához hűséges Macrinus szerepében. Neki van talán a legjobban megírt karaktere, illetve a legtisztábban követhető karakterfejlődése, emellett nála látjuk a legtisztábban, mi is volt az alkotók koncepciója vele kapcsolatban. A hiányosságok is nagyrészt a karakterekhez, illetve még inkább a forgatókönyvhöz kötődnek: a történelmi hitelesség hiánya nem lenne feltétlenül zavaró, azonban a film néhol a realitás talaját is elhagyja, ezeket a húzásokat azonban nem tudja megfelelően kiaknázni, így képes kidobni a nézőt az élményből. Emiatt a 148 perces játékidő néhol túlnyújtottnak érződhet, a dialógusok helyenként igen egysíkúan vannak megírva, és a film ritmusa is leginkább akadozó.
„Amit életünkben teszünk, az az örökkévalóságban visszhangzik” – hangzik el többször is az első film kultikussá vált mondata. És valóban: ebben a filmben is többen emlékeznek Maximusra, aki az itt látott karakterek tetteit befolyásolni, inspirálni tudta. Azonban a Gladiátor 2. kicsit többet kapott elődjétől az inspirációnál: cselekményének ismerős sarokpontjaival, illetve felületesen kidolgozott karaktereivel nem igazán tud elődje nyomába érni. Habár nem illegitimálja annyira elődjét, mint a Joker 2., illetve több identitása van, mint a Gru 4.-nek, a Gladiátor 2. így sem tudja létét teljeskörűen igazolni, emiatt a film inkább elődje hírnevét öregbíti, mintsem valami újat próbál mondani. Feleslegessége ellenére a Gladiátor 2. nem rossz, és főleg nem nézhetetlen, hiszen számos pozitívuma néha azért eszünkbe jutattja, hogy Ridley Scott nem felejtett el filmet rendezni.
Gladiátor 2., amerikai-brit történelmi kaland-dráma, 148 perc. November 14-étől a mozikban.
