Az Európai Unió által Oroszország ellen bevezetett szankciók újabb körében 160 további orosz állampolgárra terjesztették ki a korlátozásokat. A most érintetté vált személyeket is Putyin elnök támogatójaként azonosítottak.
Külföld
A kiskatonákat nemcsak hogy csatába küldték az ukrán csapatok ellen, de vannak közöttük olyanok is, akik fogságban estek.
De így is sok holttest fekszik temetetlenül az utcákon, ami fertőzések veszélyével jár.
Antony Blinken a humanitárius folyosók biztosítását követelte, brit kollégája, Liz Truss a mariupoli szülészet elleni bombatámadást „teljesen gusztustalannak” nevezte washingtoni egyeztetésüket követően.
Diplomáciai források szerint a szankcionáltak között 14, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló oligarcha, valamint a Szövetségi Tanács 146 tagjának neve szerepel.
A brit kormány emellett törvénytervezetet nyújtott be, amelynek értelmében bűncselekménynek minősülne orosz repülőgépek berepülése a brit légtérbe, illetve leszállásuk brit területen.
Korábban az ukrán fél már elmondta, jelenleg nincs tisztában a csernobili sugárzási szint mértékével, ahogy a zaporizzsjai atomerőmű felett sem gyakorolja már az irányítást.
Szankciók ide vagy oda, az oroszok csak átmeneti csökkenésre számítanak.
A nyílt levélben Zelenszka felidéz néhány szívszorító epizódot az orosz agresszió miatt szenvedő ukrán gyerekekről.
A világbajnok profi bokszolóból lett kijevi polgármester még több fegyvert szeretne Németországtól.
Budapesti és vidéki szálláshelyeken 181 embert helyeztek el.
Egyáltalán nem lesz legális lehetőség arra, hogy valaki készpénzben például euróhoz jusson az országban.
A Vöröskereszt adatai szerint Mariupolból 200 ezren várnak arra, hogy elmenekülhessenek.
Ez lesz a két külügyi vezető közötti első találkozás azóta, hogy Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát.
Kijevtől nyugatra is vannak áldozatok.