Legalább 10 embert megöltek és 15-öt megsebesítettek egy késes támadásban Kanadában vasárnap - írja a BBC. Az első gyilkosságról helyi idő szerint vasárnap kora reggel, 5 óra 40 perckor értesültek, majd újabb és újabb bejelentéseket kaptak egy Weldon nevű településről és környékéről, Saskatchewan tartományból. A környéken, ahol a támadássorozat történt, körülbelül 200 őslakos él.
A feltételezett elkövetők, Damien Sanderson és Myles Sanderson még szökésben vannak, a hatóságok arra hívták fel a figyelmet, hogy fel vannak fegyverezve és veszélyesek. Nagy területen folyik a hajsza utánuk. A rendőrség azt közölte, hogy az áldozatok egy részét kiválasztották, de a többieket véletlenszerűen támadták meg.
Justin Trudeau miniszterelnök azt közölte, hogy megdöbbentette és lesújtotta a támadások híre, a tetteseket pedig felelősségre kell vonni.