A COP29 résztvevői a megnyitó napján (Fotó: a COP29 Facebook-oldala)
A hétfőn elkezdődött idei klímacsúcsnak ismét ambiciózus célokkal vágnak neki a résztvevők. Növelnék a szegényebb országokat segítő klímaalapot, és a finanszírozásba bevonnák a magáncégeket is. Persze az, hogy a szavak szintjén megfogalmazott vállalásokból mennyi válik valóra, csak később derül ki. Az eddigi tapasztalatok nem túl sok jóval kecsegtetnek. Ráadásul az újonnan elnökké választott Donald Trump egyetlen mozdulattal felülírhatja a többiek törekvéseit.
Hétfőn kezdődött el Bakuban a COP29, az idei klímacsúcs, ami november 22-éig tart majd, és amelyen mintegy 200 ország képviselői vesznek majd részt – köztük a magyar delegáció is Orbán Viktor miniszterelnökkel az élen, aki már fel is szólalt a rendezvényen arról beszélve, hogy „klímapolitikánkat körültekintő megfontolásnak és józan észnek kell vezérelnie, nem pedig ideológiának, túlzott riadalomnak vagy pániknak”. Az idei találkozó két legfontosabb témája a fosszilis tüzelőanyagokról való átállás és az éghajlat-politikai finanszírozás lesz. Ezek a kérdések természetesen nem először merülnek fel a klímacsúcsokon, ám az eddigi törekvések, melyek megpróbálkoztak a fosszilis energiahordozók visszaszorításával, rendre kudarcot vallottak.
A tavalyi dubaji COP28 csúcstalálkozó azzal zárult, hogy az országok megállapodtak meg abban, hogy a fosszilis tüzelőanyagokról igyekeznek áttérni a megújulókra. Azóta azonban mind a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása, mind az exportértékesítés tovább nőtt a világban, miközben olyan országokban, mint Azerbajdzsán, az Egyesült Államok, Namíbia és Guyana, új olaj- és gázmezők kitermelésére kaptak engedély a vállalatok. Az elemzők most azt valószínűsítik, hogy idén már nem is fognak olyan határidőket meghúzni a jelenlévők, melyeket úgy sem tartanak be az államok. A Portfolionak Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora és az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke a klímacsúcs kapcsán arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben kevés jelentős előrelépés történt, miközben az El Niño hatásának megszűnése után is sorra dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok, és találkozunk időjárási szélsőségekkel, amit teljes egészében a klímatudósok sem tudnak megmagyarázni.
Évente több ezer milliárd dollárra lenne szükség
Az idei csúcstalálkozót másik fő témája az NCQG. Ami az Új Kollektív Számszerűsített Cél (New Collective Quantified Goal) rövidítése. Most határoznák meg ugyanis az új éves éghajlat-politikai finanszírozási célt, mely az idei év végén lejáró 100 milliárd dolláros kötelezettségvállalást váltaná. A gazdag nemzetek 2020 óta csak néha teljesítették ezt az éves célt, ezért a klímaváltozás hatásaira fokozottan érzékeny, jellemzően szegényebb államok ma már kifejezetten bizalmatlanul tekintenek a gazdagabbakra. Pedig az idei találkozón nagy hangsúlyt kap az úgynevezett „veszteség és kár” finanszírozása is. Ez a kifejezés a klímaváltozás olyan hatásaira utal, amelyeket már nem lehet elkerülni vagy adaptálódni hozzájuk. Ide tartoznak például a szélsőséges időjárási események, mint például az áradások és erdőtüzek. Az ezzel kapcsolatos finanszírozás célja, hogy a sérülékeny, fejlődő országok kapjanak támogatást e károk enyhítésére.
A Reuters elemzése szerint egyelőre nem világos, hogy milyen összeget hajlandóak felvállalni az országok, bár sokan abban bíznak, hogy sikerül megemelni az eddigi hozzájárulás mértékét. Az ENSZ szakembereinek becslései szerint évente több ezer milliárd dollárra lenne szükség, de a COP29-nek otthont adó Azerbajdzsán tisztviselői szerint a „százmilliárdos” nagyságrend megcélzása reálisabb esélyt ad arra, hogy konszenzussal jóváhagyják azt a befizetők. A gazdag nemzetek ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy a pénz nem származhat teljes egészében az ő költségvetésükből.
Dubaji olajmágnással a klímaváltozás ellen
November 30-án kezdődik az ENSZ idei klímakonferenciája, mégpedig egy olajnagyhatalom területén, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában.
A helyzetet az is bonyolítja, hogy nincs pontosan definiálva kik is azok a gazdag államok, melyeknek be kellene fizetniük a közös kasszába. Különösen az olyan gyorsan fejlődő országok esetében kellene ezt világossá tenni, mint Kína vagy a Közel-Keleti olajban gazdag államok. Egyre többen gondolják ugyanis úgy, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unión kívül nekik is hozzá kellene járulniuk a számla feltöltéséhez.
A befizető államok emellett az idei klímacsúcson egy olyan tervet is kidolgoznának, amely a magánszektort is bevonná a finanszírozásba, mert szerintük már eddig is túl nagy terhet rótt az adófizetőkre a hozzájárulások fedezése. Ezzel szemben a fosszilis energiahordozók gyártásából kereskedelméből profitot termelő ipari szereplők alig vették ki a részüket a klímaalap feltöltéséből. Arról, hogy az ipart miként lehetne rávenni a nagyobb szerepvállalásra, az idei csúcson dönthetnek majd a résztvevők.
Aggódnak Trump miatt
Az idei csúcs résztvevőinek hozzáállását alapvetően befolyásolja az is, hogy az Egyesült Államokban Donald Trump nyerte az elnökválasztást, ezért a következő négy évben ő fogja meghatározni a legnagyobb befizető klímapolitikához való viszonyát. Hogy az új elnök hogyan viszonyul majd ezekhez a kérdésekhez, arról a korábbi kijelentéseiből, és az előző elnöksége alatti tevékenységéből lehet következtetni. A Politico összefoglalója szerint a COP29 előtt már aggodalmat keltett Donald Trump újraválasztása az Egyesült Államok élére, mivel visszatérése sokak szerint alááshatja a klímaváltozás elleni globális erőfeszítéseket. Trump már elnökválasztási beszédében hangsúlyozta, hogy számára prioritást élvez az olaj- és gázipar támogatása, ez pedig az Egyesült Államok zöld beruházásainak rovására történhet meg. Míg az EU és más országok próbálnak stabil klímapolitikát fenntartani, Trump esetleges kilépése a párizsi klímaegyezményből ismét veszélybe sodorhatja a nemzetközi klímafinanszírozást és az üvegházhatású gázok csökkentésére irányuló törekvéseket. Sőt az is megtörténhet, hogy a klímacsúcson meghatározott célokat az új elnök egy csapásra kiüresíti.
Csató Enikő, a WWF Magyarország klímaszakértője szintén úgy látja, hogy a klímacsúcs résztvevőiben megfogalmazódtak aggodalmak Donald Trump elnöksége kapcsán. Különösen amiatt, mert korábban arról beszélt, hogy növelni szándékozik a fosszilis energiahordozók támogatását az Egyesült Államokban, és korábban kiléptette országát a párizsi klímaegyezményből. Ugyanakkor a WWF szakértője azt is megjegyezte, hogy ma már nem csak a nyugati országok a motorjai a zöld, megújuló technológiákra való átállásnak.
A szakértő úgy véli, hogy ma már irreálisnak hat az a párizsi klímacsúcson kitűzött cél, hogy az évszázad végéig másfél fokon tartsuk a globális felmelegedés mértékét, ennek ellenére az államok továbbra sem engedhetik el a klímavédelem iránti törekvéseket. Csató Enikő azt is kiemelte, hogy az egyik fő cél a fosszilis energiahordozók visszaszorítása lenne, ám paradox módon a fosszilis energiaforrások felhasználása tovább nőtt az elmúlt években, és új kitermelési engedélyeket adtak ki, például az Egyesült Államokban. A klímacsúcs során további pénzügyi kötelezettségvállalásokat is szorgalmaznak, például az eddigi 100 milliárd dolláros éves támogatást 1000 milliárdra próbálják növelni, de a valós szükséglet ennél is nagyobb, akár több ezer milliárd dollár lehet. Továbbá a befizető országok listájának bővítésére is valós igény a WWF szakértője szerint, mivel jelenleg csak az USA, az Európai Unió van a listán, erről még a gazdaságilag előrehaladottabb ázsiai országok, például Dél-Korea és Szingapúr is kimaradtak. Egyre többen gondolják úgy, hogy az ezekhez hasonló országoknak is részt kellene vállalniuk a finanszírozásban. A WWF klímaszakértője hangsúlyozta, hogy klímaalap megemelésén túl arra is figyelni kell, hogy a pénzeket hatékonyan és fenntartható módon, további természeti károkozásokat elkerülve használják fel, különösen a fejlődő országokban. Végezetül Csató Enikő kiemelte: a klímacsúcsok már évek óta jelentős előrelépések nélkül zajlanak le, így itt lenne az ideje annak, hogy a résztvevők bebizonyítsák az elkötelezettségüket a klímaváltozás mérséklése iránt.
