Ahogy a nyomozó leleplezi a tettest, helyére tolja a kizökkent világot. A bűnös elnyeri méltó büntetését, a közönség pedig fellélegezhet, a megoldással a rend ismét felülkerekedett a káoszon. Talán ez a krimik legfőbb vonzereje: úgy merülhetünk el a rejtélyekben, hogy pontosan tudjuk, hamarosan újra a felszínre jövünk, méghozzá az igazság legyőzhetetlenségének tapasztalatával. Léthelyzetünk bizonytalanságát a könyv vagy a képernyő biztonságos távolságába utaljuk, a katarzisig vezető úton így a borzongásnál nagyobb bajunk nem eshet. De mi történik, ha a bűneset megoldása nem vág rendet a káoszban, hanem még nagyobb káoszt szül?
A negyedik évadához érkezett A tettes (The Sinner) című – a Netflixen látható – amerikai sorozat ezt a kérdést szegezi nekünk, folyamatosan kizökkentve a világot a helyéről. A címben megidézett elkövető személye nem titok, a Petra Hammesfahr német krimiszerző regényén alapuló széria első három felvonása a bűnnel és a bűnös bemutatásával kezdődik: először egy fiatal nő késel meg egy férfit a strandon, majd egy kisfiú mérgezi meg a szüleinek hitt párt, végül egy halálos baleset utóéletét követhetjük. A negyedik évad szakít a hagyományokkal, ezúttal az áldozat utolsó pillanatait láthatjuk, mielőtt egy szikláról a mélybe veti magát.
A helyszín egy idilli sziget az Egyesült Államok északkeleti partjánál. A halászatból és turizmusból élő közösség hierarchiájának csúcsán a Muldoon család áll, a vagyon örökösének tartott fiatal lány, Percy Muldoon (Alice Kremelberg) öngyilkossága ezért is tűnik többnek egy egyszerű halálestnél. Eleinte azonban annyira valószínűtlen a hír, hogy sem a család, sem a helyi rendőrfőnök nem ad hitelt az egyetlen szemtanú beszámolójának.
Csakhogy a tragédia megtörténtét egy korábbi nyomozó hadnagy, az immár nyugdíjas Harry Ambrose (Bill Pullman) igazolja. A szigetre pihenni érkezett, álmatlanságban szenvedő férfi éjszakai sétája során veszi észre a különösen viselkedő lányt, aki végül leveti magát a szirtről. Bill Pullman (A függetlenség napja, Lost Highway) karaktere A tettes központi figurája, az ő excentrikus nyomozása köti össze a négy évadot.
Ha gyilkossági ügyek és rendőrhadnagy, egyből Columbóra asszociálunk, Harry Ambrose azonban csak az eredményességét illetően hasonlít Los Angeles-i kollégájára. A hatvanas detektív sosem heverte ki gyerekkori traumáit, a múlt fogságában életét csupán árnyként éli, a bűneseteket jelentik számára az egyetlen menedéket. A nyomozás azonban nem logikai feladvány, Harry Ambrose a gyilkosok utáni hajsza során újraéli saját tragédiáját, a leleplezés így egyben önfeláldozást is jelent: a tettes kézre kerítése egy újabb részt gyilkol meg a férfiban.
A tettes a korábbi évadokban is sikerrel bizonytalanította el a nézőt, az új részek azonban még tovább mentek a klasszikus krimi sémák kiforgatásában. Eleinte abban sem lehetünk biztosak, hogy történt-e bűncselekmény egyáltalán, később a tettes létezése ébreszthet kételyeket bennünk – valóság, amit látunk, vagy a fantázia szüleménye? –, végül a megoldás tanulságai okozhatnak fejtörést.
– Jobb hely lett a világ – teszi fel a kérdést az áldozat a nyomozó víziójában, és Harry Ambrose-nak nincs válasza. Ahogy nekünk, nézőknek sincs. Fény derült a gyilkos személyére, mégsem tolta senki a helyére a világot. Mert talán nem is lehet helyretolni, talán a folyamatos kizökkenés a természetes állapot, amelyben mindannyian tettesek és áldozatok vagyunk egyszerre.
A sorozatdömping közepén, az ipari mennyiségben, egy kaptafára gyártott, maximális sebességre pörgetett szériák mellett üdítően hat A tettes lassú nyomozása, amit Bill Pullman nagyszerű játéka tesz végleg ellenállhatatlanná.
A tettes, amerikai krimisorozat, 2017–2021. Netflix
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/06. számában jelent meg február 4-én.
