A filmügyi kormánybiztosnak nincs véleménye az SZFE-ügyről

A filmügyi kormánybiztosnak nincs véleménye az SZFE-ügyről

Káel Csaba kormánybiztos © Csibi Szilvia, Müpa

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már szinte minden szakmai szereplő elmondta a véleményét a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kapcsán kialakult patthelyzetről, viszont a teljes magyar filmes szektort kormánybiztosként irányító Káel Csaba, aki egyben a Művészetek Palotája vezérigazgatója is, nem szólalt meg. A Magyar Hang ezért hétfőn kérdésekkel kereste meg Káel Csabát, mint a magyar filmfinanszírozás és -gyártás első számú irányítóját.

Különös tekintettel arra is, hogy „a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos” is az SZFE falai között szerezte végzettségét (Káel Csaba a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán végzett Makk Károly osztályában, mesterei Fábri Zoltán, Szabó István, Ragályi Elemér és Illés György voltak.), a Magyar Hang olvasóinak tájékoztatása céljából azt szerettük volna tőle megtudni, hogy:

  • Mi a véleménye a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kialakult helyzetről?
  • Miért érezte úgy eddig, hogy nem kell megszólalnia a témában?
  • Korábban a Nemzeti Filmintézet és Ön is hangsúlyozta a filmes oktatás fontosságát. Nem kellene tevőlegesen is szerepet vállalnia az ügyben, hogy a filmes oktatás veszélybe kerülését elkerülhesse a szakma?

A kormánybiztos azonban ezen cikkünk megjelenésének időpontjáig, csütörtök kora délutánig nem érezte úgy, hogy meg kellene szólalnia a témában, a kérdéseinkre nem küldött választ. Amennyiben később mégis véleményt nyilvánítana Káel, aki a magyar filmek finanszírozásáról döntő teljhatalmú testület, a Filmszakmai Döntőbizottság tagja is, úgy frissítjük írásunkat, és a válaszokat olvasóink elé fogjuk tárni.

A kormánybiztos még június végén, a Magyar Nemzet néven megjelenő napilapnak nyilatkozva beszélt arról, hogy az egyetemi modellváltással kiszámíthatóbb jövőjük lenne a hallgatóknak, hisz képzésük össze lenne hangolva a piaci igényekkel. Változnia kell a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek – mondta akkor. Hozzátette: a múlt értékeit megőrizve, az eredményekre építve, az új működési modellek hozta lehetőségekre nyitottan kell gondolkoznunk az átalakításról.