
Eszenyi Enikő jelenlegi igazgató mellett Rudolf Péter színész-rendező és Csányi János, a Bárka alapító igazgatója is beadta pályázatát.
Két fővárosi színház igazgatói pályázatának beadási határideje is lejárt – írta a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a Vígszínház igazgatói pályázatára hárman is aspirálnak.
Eszenyi Enikő, a színház direktora, Rudolf Péter színész-rendező, aki korábban volt a társulat tagja és most is rendez a színházban, február 28-án lesz a bemutatója. A harmadik pályázó Csányi János rendező, a Bárka alapító igazgatója, aki jelenleg a Színház és Film Intézetet vezeti, amit szintén ő alapított. A társulat a szakmai bizottságba Hegyi Barbarát delegálta.
A Szabad Tér Színház megismételt pályázatára újra beadta pályázatát Bán Teodóra a teátrum igazgatója és új jelöltként Somogyi Szilárd rendező, aki Hegedűs D. Géza színész-rendező, leendő művészeti igazgatóval együtt adta be a koncepcióját. A harmadik jelölt a Népszava kérdésére egyelőre nem kívánta publikussá tenni a személyét.
Az igazgatók személyéről várhatóan a február végi közgyűlésen döntenek.
A lap szerint tart az egyeztetés a fővárosi színházak jövőbeli helyzetéről. Nagy esély van arra, hogy három fővárosi színházat – a Katonát, a Radnótit és az Örkényt – megtartana a Főváros. Hármat – a József Attilát, a Tháliát és az Újszínházat – pedig átadnák a minisztériumnak, a többi pedig vegyes – főváros-minisztérium – fenntartású lenne.